A NATO figyelmeztetése szerint komoly kockázatot jelent, hogy Oroszország atomfegyvereket helyezhet el a világűrben – számolt be erről a Vajdaság MA.

A NATO-t aggasztja annak veszélye, hogy Oroszország a közeljövőben atomfegyvert telepíthet a világűrbe - mondta Mark Rutte, a szervezet főtitkára a Welt am Sonntag című német lapnak adott interjúban, amelyet a vasárnapi újság már szombaton hozzáférhetővé tett.

A NATO tisztában van azzal, hogy Oroszország az űrbe telepítendő atomfegyverek lehetőségét mérlegeli – jelentette ki a nyugati katonai szövetség főtitkára egy interjú során. Ezt a témát már márciusban egy amerikai hírszerzési jelentés is érintette.

Mark Rutte megjegyezte, hogy az ország űrbéli képességei elavultak, és nem mérhetők össze a nyugati államokéval. E hátrány mérséklésére javaslatot tett atomfegyverek telepítésére, amelyeket nem a földi célpontok, hanem műholdak ellen használnának.

A Műholdak megsemmisítése azonban kaotikus helyzetet teremtene a Földön, miután már sok földi rendszer működése épül ezen eszközökre - emlékeztetett.

Mark Rutte óva intette Oroszországot attól, hogy megsértse a világűr békés használatát lehetővé tévő, 1967-es ENSZ-egyezményt (UNOOSA). Az egyezményt a világ legtöbb országa ratifikálta, köztük az Egyesült Államok és Oroszország (korábban: a Szovjetunió) is.

Az utóbbi években az űrverseny dinamikája drámai módon megváltozott, felerősödött és kiszámíthatatlanabbá vált. Ez a tendencia nem csupán a polgári és kereskedelmi szektorokra vonatkozik, hanem a katonai fejlesztésekre is kiterjed, ami komoly hatással van a globális biztonsági helyzetre – hangsúlyozta a főtitkár.

Related posts