A szovjet televízióban mindig különleges műsorokkal emlékeztek a pártfőtitkárok eltávozására, miközben a balett művészete varázslatosan szőtte át a képernyőt. A balett előadások nem csupán a művészet ünneplését jelentették, hanem a politikai események szi

Pjotr Iljics Csajkovszkij romantikus zeneszerző első balettje, A hattyúk tava, kezdetben nem aratott osztatlan sikert: 1877-es bemutatóján a kritikusok kegyetlenül bírálni kezdték. Azonban ahogy a 20. század elején új koreográfiával indult hódító útjára, a balett egyre inkább a kulturális identitás szimbólumává vált Oroszországban. A közönség és a művészeti élet szereplői lelkesen védelmezték, és a mű egyfajta nemzeti kincs lett, amelyhez mindannyian ragaszkodtak. Még a Szovjetunió időszakában is, amikor a művészetek politikai kontextusba kerültek, A hattyúk tava megőrizte különleges helyét a szívükben és a színpadokon.

A státusza megkérdőjelezhetetlen volt, sőt, a hatóságok kifejezetten arra alkalmazták, hogy válságos helyzetekben megnyugtassák a közvéleményt.

Amikor Leonyid Brezsnyev, a Szovjetunió pártfőtitkára, 1982-ben elhunyt, az állami televízió programját azonnal megszakították, és végtelenített lejátszásban mutatták be A hattyúk tavát, amíg meg nem választották az utódját. Hasonló helyzet állt elő Jurij Andropov és Konsztantyin Csernyenko halála alkalmával is, 1984 és 1985 során. 1991-ben, amikor Mihail Gorbacsov ellen a keményvonalas kommunisták puccsot szerveztek, a televízió ismét a balettet tette műsorra, ezzel elterelve a figyelmet a város utcáin dúló zűrzavartól.

Manapság azonban egy érdekes fordulat figyelhető meg: a nemzeti balett Oroszországban nem csupán művészeti kifejezés, hanem a tiltakozás szimbólumává vált. Különösen a híres kis hattyúk táncának jelenete emelkedik ki, amelyet az Ukrajna elleni invázióval való szembenállás kifejezésére használnak.