A dán kézilabda csapat a reptéren töltötte az éjszakát, mégis sikerült diadalmaskodniuk a debreceni Bajnokok Ligája mérkőzésen.

A Debreceni női kézilabdacsapat a legutóbbi Bajnokok Ligája csoportkörében, hazai pályán szenvedett el egy szoros, 32-29-es vereséget a bronzérmes Esbjerg ellen, számolt be róla az MTI.

A dán bajnokcsapat játékosai számára nem volt egyszerű a magyarországi túra. A Dániasport beszámolója szerint a repülőjük eleve egyórás késéssel indult, így lekésték a müncheni csatlakozást. Felültek aztán a következő gépre, de drónok miatt le kellett szállniuk, majd órákig nem tudták, mi lesz velük. Közben az Oktoberfest miatt nem tudtak szállást foglalni a városban, így a reptéren aludt a különítmény, és mivel a boltok már zárva voltak, víz és snack volt, amit fogyasztani tudtak.

Szombat reggel végre elérkezett az idő, hogy útnak induljanak Budapestre. Az utazás után azonban még egy buszút várt rájuk Debrecen irányába.

Az Ejsberg ennek ellenére a mérkőzés kezdetén energikusan átvette az irányítást. Bár a Debrecen a 16. percben Kristin Thorleifsdottir góljával 9-6-ra tudott fordítani, a vendégcsapat nem adta fel, és hamarosan sikerült kiegyenlíteniük. A félidő végére így minimális előnnyel zárták a játékot.

A második félidőben az Esbjerg háromgólos előnyre tett szert, ami miatt Szilágyi Zoltán időt kért. Ezt követően a DVSC-nek több lehetősége adódott az egyenlítésre, de sajnos akadt egy kihagyott ziccerük, és még a büntetőt is elrontották. A dán bajnokság címvédője ezt követően újra magabiztos előnyre tett szert, végül pedig 32-29-es eredménnyel zárták a mérkőzést. A dán csapatban Tabea Schmid nyolc, Henny Reistad pedig hét gólt szerzett, míg Anna Opstrup Kristensen kilenc védést mutatott be. A hazaiak közül Jovana Jovovic hatszor talált be, Jessica Ryde pedig nyolc találatot hárított.

Related posts