A zsidó kisember története egy olyan életút, amely tele van küzdelemmel és reménnyel. Egy apró, de szívós figura, aki a mindennapi élet nehézségeivel szembenézve próbálja megtalálni a helyét a világban. A társadalom peremén él, de lelkében hatalmas álmok

A Hegedűs a háztetőn igazi klasszikus, amely folyamatosan visszatér a színpadokra, és szinte minden alkalommal hatalmas sikert arat. Azóta, hogy Bessenyei Ferenc főszereplésével bemutatták az Operettszínházban, a darab népszerűsége csak nőtt. Emlékszem, hogy én is hosszú órákat töltöttem a pénztár előtt, mire végre sikerült beszereznem a jegyemet.

A zsidó történetre való hivatkozás miatt egy időre betiltották a produkciót, mivel akkoriban még meglehetősen sok volt a csend és a tabuk ezen a területen, és a magyar vezetés sem ápolt túl jó viszonyt Izraellel. Sokan úgy vélték, hogy a Joseph Stein, Jerry Bock és Sheldon Harnick által megálmodott musical, Vámos László rendezésében, a közép-kelet-európai sorsunk tükörképe. Ezen a vidéken mindig is beleszólnak az életünkre, sosem igazán találunk nyugalmat. Miután aláztak és letipródtak minket, keljfeljancsi módjára újra fel kell állnunk, és tovább kell vinnünk az életünket.

Mélyrétegek rejlenek ebben a musicalben, miközben a műfaj szabályainak megfelelően populáris, fülbemászóak a dallamai, slágerek vannak benne. És látványos tömegjelenetek. Ezek persze lehetnek pusztán tetszetősek, ahogy az Operettszínház mostani előadásában gyakran azok. De például néhány éve Béres Attila Miskolcon, Görög László címszereplésével, Béres László pedig Kolozsváron, Bogdán Zsolt címszereplésével, élettel, jelentéssel teli, lüktető tömegjeleneteket hozott létre. Valóban a kisemberek mindennapjait, ünnepeit, a falu apraját-nagyját láttuk, ahogy léteznek, szeretnek, összezördülnek, perpatvaroznak, és nagyon is evidensen Anatevkához tartoznak. Itt vannak a gyökereik, itt éltek őseik, ide kötődnek hagyományaik.

Béres Attila már harmadszor tért vissza ehhez a darabhoz, amelynek történetébe fiatalon Egerben, majd Újvidéken is belemerült. Különös élmény végignézni a különböző produkciók sorát, amelyek mind más-más színpadi interpretációt kínálnak. A kaposvári teátrum fénykorában Bezerédi Zoltán is színpadra állította a művet, Helyei Lászlóval a főszerepben, valamint az akkori társulat kiemelkedő tagjaival, akik között a statiszták és segédszínészek is megjegyezhető egyéniségek voltak. Ennek köszönhetően a falu lakossága szinte megelevenedett a színpadon. Kerényi Imre különleges húzása volt, hogy a Madách Színházban tartott bemutatóhoz a Budapest Klezmer Band autentikus zenekarát kérte fel, ráadásul úgy, hogy a zenészek jelmezben játszottak, a szereplők között elvegyülve. Miskolcon is ők szolgáltatták a zenét, mely még inkább gazdagította az előadás atmoszféráját. Pár évvel ezelőtt Erdélyben, a Csíki Játékszínben is figyelemre méltó produkciót láthattunk, Erwin Simsensohn rendezésében, Kányádi Szilárd tejesemberének középpontjába állítva. Bodor Johanna koreográfiája különösen erőteljesen mutatta be, ahogyan a zsidók és oroszok fenyegető veszéllyel ugranak egymásnak, ezzel is felerősítve a konfliktusok drámaiságát.

A különböző produkciókban alapvető felfogásbeli különbség, hogy Tevjét, a tejesembert milyen karakternek ábrázolják. A musical alapjául szolgáló, Sólem Aléchem által írt, Tóbiás, a tejesember című kisregényben Tevje hangsúlyozottan kisember, akinek mindennapi megélhetési gondjai vannak, aki egy a falu lakosai között, és nem igazán érti miért vannak azok a hagyományok felbomlóban, amelyek szerint eddig élt. Bessenyei nagy formátumú, öblös hangú hőst formált belőle, némiképp mintha Bánk bánt, Galileit, vagy Dózsát adná, mert ez állt közel a színészi habitusához. Egyébként Norman Jewison híres filmjében, Hajím Topól is inkább ilyen alkat; robusztusságával, kitörő energiáival, szinte akár győzelemre is vihetné a népét, ha ezt nem tennék lehetetlenné a körülmények.

A mostani előadás, amelynek főszereplője Rappert-Vencz Gábor, egy különleges és izgalmas élmény volt. A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának produkciója a Gyulai Várszínház Erdélyi Hét című rendezvényének részeként mutatkozott be a Tószínpadon, és a közönség számára igazi sikert aratott. Rappert-Vencz alakítása egyensúlyozik a hősies és a hétköznapi között; nem klasszikus értelemben vett hős, de nem is csupán egy jelentéktelen figura. Az ötfős családapa karakterében megjelennek a megélt tapasztalatok, az élet nehézségei és a belőle fakadó bölcsesség. A világ mibenlétéről való töprengései és az Írásból merített idézetei, bármennyire is néha pontatlanok, mégis színesítik a karaktert. Karizmája nem véletlenül vonzza a falubelieket, akik gyakran keresik fel őt tanácsért, hiszen a közösség szívének számít. A darabban a rabbi és a pópa epizódszereplők, akik nem tudják igazán megoldani a felmerülő problémákat, ezzel is hangsúlyozva Tevje feleségének, Golde-nak, Kovács Nikolett által megformált alakjának fontosságát. Golde, a jiddise mẹme, aki rengeteg megpróbáltatáson ment keresztül, erővel és szeretettel igyekszik fenntartani a családot, bármi is történjen. A három lány, Bogár Barbara, Budizsa Evelyn és Keresztes Ágnes, mindannyian a felnőtté válás küszöbén állnak, és érzékeltetik, mennyire szeretetteljes a szüleik iránti kötődésük, ugyanakkor kétségbeesetten keresik a saját útjukat. A múlt hagyományai már nem tarthatják vissza őket, és az elválás mindhármuk számára fájdalmas, drámai eseménnyé válik. Az előadás tehát nem csupán a karakterek interakciójáról szól, hanem mélyebb társadalmi és érzelmi kérdéseket is felvet, amelyek mindannyiunkat érintenek.

Rappert-Vencz érzékletesen ábrázolja, hogy Tevje számára a kor szelleme egyre érthetetlenebb, hiszen a világ elvadultsága és embertelensége éles ellentétben áll makulátlan tisztességével. Régimódi értékrendje ugyan jelentőséggel bír, de a modern világban már nem igazán fenntartható. Ez pedig drámai helyzetet teremt, különösen, amikor a mesterséges gyűlöletkeltés és a pogromok mindennapossá válnak. Diószegi Attila megszemélyesítése hűen tükrözi ezt a csendes, de annál mélyebb feszültséget. Tevje barátjaként kezdte, ám a parancsra történő, tudathasadásos elfordulása a szerepét egyre hangsúlyosabbá teszi. Manapság túl sok olyan ember él közöttünk, aki különféle okok miatt a saját meggyőződése ellen cselekszik, akinek a gerince sajnos hajlik. Poszet Nándor, Szabó János Szilárd és Erdei Máté, akik a lányok udvarlói és később férjei lesznek, szintén elkerülhetetlenül kiszakadnak korábbi világukból. E változás egyik szimbóluma Kovács Éva házasságközvetítői szerepe, aki már nem tudja a fiatalokat irányítani, hiszen ők mindent maguk intéznek. Akit ő szeretne összekötni, a mészáros, Péter Attila Zsolt alakításában, végül hoppon marad, ami a régi értékek végleg eltűnését jelzi.

A Dinu Lipatti Filharmónia zenészei elképesztő lelkesedéssel és kiváló ritmusérzékkel töltenek meg minden egyes előadást, szinte eggyé olvadva a színészekkel, akiket Darabos Péter koreográfusi irányítása alatt időnként szívhez szólóan mozgásra ösztönöz. Bodor András díszlettervező mesterien megalkotta azt a teret, amely egyfajta meleg, otthonos légkört áraszt, míg Kupás Anna jelmezei szintén hozzájárulnak Anatevka otthonának megjelenéséhez – egy helynek, ahonnan a zsidóknak szívszorító nehézségekkel kell távozniuk.

Márkó Eszter rendezése magabiztosan áll a színpadon. Empátiával és friss szemlélettel meséli el újra azt a jól ismert történetet, amelynek aktualitása sajnos továbbra is megdöbbentő.