Az asztrológus elmélkedései Az asztrológus, aki a csillagok és bolygók titkos nyelvén olvas, mélyen elmerül a kozmosz rejtett összefüggéseiben. Számára az éjszakai égbolt nem csupán egy gyönyörű látványosság, hanem egy hatalmas könyvtár, tele üzenetekkel
Idén november 21. és december 21. között a Nap a Nyilas jegyében tartózkodik. Mifelénk az ősz végéhez közeledünk, bár sokan decembertől kezdik számítani a telet, különösen, amikor megérkezik a hó és a fagy. Sokan talán nem találják vigasztalónak, hogy csillagászati és kozmikus értelemben "még csak" ősz van. Eddig nekem sem jutott eszembe, hogy a Mikulás, a keresztény hagyományokban Szent Miklós, valójában ősszel teszi meg látogatását.
A Nyilas többek között a hit, az erkölcs és a politika analógiáit hordozza. Ide tartozik még minden olyan, ami csodálatos, kiváló, fennkölt, emelkedett, magasztos. A hit akkor is ránk van bízva a XXI. században, ha valaki beleszületett egy vallásba. A hitrendszerünk talán a legfontosabb, melyet a tapasztalataink, megéléseink, életeseményeink csiszolnak, políroznak, igazítanak, alakítanak és formába öntenek. Igazság szerint olyat nem túl jó megtenni, amiben nem hiszünk, mert a kényszeres, izzadságszagú cselekedeteink minőségileg többnyire silányok, értéktelenek. A hit valaminek vagy valakinek a teljes elfogadása. Mert vagy hiszek, vagy nem. A kicsit hiszek mellé odalopakodik a remény, de a mostohatestvére, a kétség is. A hit nem igényli a bizonyítást. Mint ahogy a tudás sem. Mert amit tudok, az számomra evidencia. A tudás, az biztos tudás, a bizonytalan tudás, a kétség a nem tudás.
Az erkölcs olyan szélsőségesen változott manapság, hogy nehéz lenne egy általános szabályrendszert kialakítani. Arról nem is beszélve, hogy ahány nép, nemzet, társadalom, állam, annyiféle az erkölcsi norma vagy éppen dogma. A generációk változása többnyire lazított azon a nézeten, hogy éppen mi az, ami illik és mi az, ami nem, mi az, ami megbotránkoztat. Van egy társadalmi erkölcs, mely szerint ezt vagy azt - bár nem törvénytelen - mégsem illendő elkövetni, mert megszegi azokat a bizonyos íratlan szabályokat. Ítélkezni nem szép dolog, ezt már Jézus tanításai óta tudjuk, de néha elég nehéz ezt betartani. Ez azért van, mert mindenkiben ott van a Jupiter, a főbíró, aki hajlamos ítéletet hirdetni mások fölött. Könnyebb bárkit megítélni, kritizálni, véleményezni és kategorizálni, mint önmagunkat. Az pedig még könnyebb, ha ítélethozatalunk előtt azt érezzük, hogy ezt mások is ugyanúgy gondolják. Lásd Jézus esetét a bűnös asszonnyal, amikor egy jól irányzott igazsággal letették a követ a "megkövezők". "Az vesse rá az első követ, aki nem vétkezett." És kedves barátaim, ha őszinték vagyunk, akkor ezáltal már ki is fogyott az üzemanyagunk a bírálati tartályunkból. Mi is vétkezünk, mi is tévedünk. Ki többet, ki kevesebbet. Tehát, ha ezek után Önök ítélkeznek valaki fölött, akkor lesütött szemmel hagyják el a terepet, vagy kérjenek bocsánatot attól, aki ellen vétkeztek. Aki másokat legyőz, erős. Aki önmagát, az hős.
A politika egyre inkább benyomul az életünk színfalai mögé, szinte észrevétlenül besettenkedve mindennapjainkba. Jó, ha nem vesszük túl komolyan ezt a témát – hiszen a politika nem mindig olyan tragikus, mint amilyennek látszik. A kivételek megerősítik a szabályt, de sajnos a legtöbb politikai ígéret csupán szavakban marad, ami csak csalódást szül a választók körében. De akkor miért is adnánk hitelt nekik? Most, hogy Trump újra elnök lett Amerikában, a világ izgatottan várja, hogy mi fog következni. De vigyázzunk! Az elvárások természeténél fogva ott rejlik a csalódás lehetősége – ezt már csak tudja az emberiség. Érdeklődésből hallgattam néhány elnöki beszédet, és ha a megígért célok akár csak részben megvalósulnak, akkor talán egy új, békésebb és sokszínűbb világrend körvonalai sejlenek fel előttünk, ahol mi is nyertesként léphetünk színre. De mit is akarunk valójában? Nyugalmat, biztonságot, békét és a valódi szabadság érzését. Ugyanakkor tisztában vagyunk azzal is, hogy ehhez mindannyiunknak aktívan hozzá kell járulnia. A belső béke képes külső harmóniát teremteni, míg a belső biztonság – amely a hitünkből fakad – kihat a külvilágra is. Szabadságunk és szuverenitásunk is rólunk szól. De vajon felismerjük, meddig terjed a szabadságunk? Hol húzódik a határ? Meg tudjuk ezt a határt határozni? Mert ha nem ismerjük fel a korlátainkat, a szabadosság könnyedén lerombolja mindazt, amire valójában szükségünk van. "Ember, küzdj és bízva bízzál!" – mondja Madách, és ebben a szellemben érdemes haladnunk előre. A Jóisten pedig derűsen figyel minket, talán egy kis mosollyal az arcán.
Figyeljenek oda magukra és egymásra!
Véleményeiket, gondolataikat megírhatják az [email protected] e-mail-címre.
