"Az igazán bátor szívűek hetente lábat áztattak a barokk kastély fenséges környezetében: kipróbáltam ezt a különleges élményt a tél varázsában!"

A Schloss Hof kastélyáról, amelyet a híres Savoyai Jenő álmodott meg, és amely Mária Terézia özvegyi rezidenciájaként funkcionált, már többször meséltem a WMN olvasóinak. A nyáron megtapasztaltam, milyen érzés negyven fokban cipelni a nehéz, kelmékből készült abroncsos ruhát (igazi fizikai kihívás volt), és már akkor elhatároztam, hogy télen is visszatérek, hogy lássam, milyen érzés fázni is ebben a viseletben. Nos, a vállalkozásom sikerült, sőt, annyira, hogy a kastélyban tartózkodó gyerekek mind velem akartak fotózkodni, amint felvettem a rizsporos parókát a szettemhez.

Orbán Zsolt, a Schloss Hof PR-vezetője, aki nap mint nap izgalmas tárlatvezetéseket tart a gyönyörű kastély falai között, örömmel vállalta a feladatot, hogy kalauzoljon minket.

Miközben impozáns uszályommal manővereztem a lépcsőkön, egyfajta különös érzés kerített hatalmába. Ez a pillanat lehetőséget adott arra, hogy első kézből tapasztaljam meg, mennyit nyom a latban, ha egy finom bársonylepelbe burkolózom a zord, néhány fokos téli hidegben.

A barokk stílusának több szakasza ismert, amelyeket Zsolt így foglal össze: a korai, a középbarokk és a későbarokk. A barokk fő időszakában a főúri öltözködésben a kabátok szinte teljesen hiányoztak. A dekoltázs mélysége folyamatosan változott: a korai barokkban a vállak teljesen szabadon voltak, míg később, a spanyol barokk hatására, egyre inkább feljebb került, hogy eltakarja a vállakat. Télen a dekoltázst sálakkal és szőrmével védték, a kezeket pedig elegáns kesztyűk díszítették. A későbarokk és rokokó időszakában pedig megjelent a manteau, a francia mantelkabát, amely úgy nézett ki, mint egy ruha, és tökéletesen a testre volt szabva, uszállyal ellátva.

"És alulról?" - kérdezem Zsoltot, mert ugyan én a biztonság kedvéért felvettem egy harisnyát a fenékpárnáim alá (imádom ezt a szót), de azért azt nem mondanám, hogy túlzottan melegem lenne. A válasz meglep: noha nyáron is viseltem már barokk szettet, és akkor még érthetőnek is gondoltam, hogy nem viseltek fehérneműt, az elborzaszt, hogy télen is csupán nyitottat vettek fel.

Bár az előkelő hölgyek már régóta csak kocsival közlekedtek, és a hatalmas barokk kertben is csupán ritkán tettek hosszabb sétákat, most kezdem megérteni, miért tartották a fürdést életveszélyes vállalkozásnak. Egy egyszerű megfázás is könnyen véget érhetett halálos tüdőgyulladással – és ehhez még csak ki sem kellett lépni a kastély falai közül. Hiszen a hatalmas terek fűtése szinte lehetetlen feladat volt, nem is beszélve a márvánnyal burkolt folyosók hidegéről.

"Eleinte - meséli Orbán Zsolt - a barokk korszakban a kandallók szolgáltak fűtésként, de ennek volt egy jelentős hátránya: csupán abban a szobában nyújtottak kényelmet, ahol az ember éppen tartózkodott."

Nem véletlen, hogy a hálószobákban egykoron sapkákat viseltek! Az éjszakákon gyakran drámai mértékben süllyedt a hőmérséklet, és noha igyekeztek magukat paplannal melegen tartani, a fejük sokszor kint maradt a hideg levegőben, ami könnyen megfázást okozhatott. Így a hálósapka nem csupán divatos kiegészítő volt, hanem valódi védelmet nyújtott a fázós éjszakákon.

A Schloss Hof termeiben itt-ott láthatjuk is a kandallókat, a klasszicizmus korától azonban már modernebb porcelánkályhák szolgáltatták a meleget, amelyek közül néhány ma is áll. A nem restaurált termünkben, ahol Józsefnek alakították ki a hálószobáját, eltüntették a kandallót: befalazták, csináltak köré egy gyönyörű díszt, a szemben lévő sarokba pedig behelyeztek egy, az aktuális divatnak megfelelő porcelánkályhát. Az alatta lévő eredeti, 300 éves padlót még ma is láthatjuk - minden más padlót fölszedtek."

Felmerül a kérdés: miért találhatóak olyan kályhák, amelyek ajtó nélkül működnek? A válasz egy kis felfedezés után válik világossá a látogatók számára. Az ajtó nélküli kályhák mellett a falon apró, rejtett ajtók lapulnak, melyek egy új dimenziót nyitnak meg a tűz és a meleg világában.

Ezek mögött közlekedtek a szolgálók, akiknek a kályhafűtés volt a feladatuk. Hogy a legkevésbé se zavarják meg az arisztokrácia mindennapi tevékenységét, külön kis folyosók vezettek a kályhák hátsó ajtajához, hogy észrevétlenül rakhassanak fát a tűzre.

Érthető tehát, ha a hatalmas termek nem voltak kifűtve, s télen egyszerűen kizárt volt, hogy valaki megfürödjön. Ahogy egy korabeli levélben fogalmaznak: voltak olyan bátrak, akik hetente egyszer meg merték mosni a lábukat.

A Schloss Hof két impozáns üvegháza közül az egyik, a narancsház, már a kezdetektől fogva fűtött volt. Savoyai Jenő nem csupán az egzotikus állatfajok iránt táplált szenvedélyt (hiszen az ő "vadasparkja" szolgált később a híres Schönbrunni Állatkert alapjául), hanem a különleges növények iránt is. E növények között akadtak olyanok, amelyeknek elegendő volt a hatalmas üvegtáblák által összegyűjtött napfény és hő, míg másoknak elengedhetetlen volt a fűtés a zimankós hónapok átvészeléséhez.

Épp ezért a narancsház alatt komplett fűtőrendszert alakítottak ki, amelyet a kertész üzemeltetett: a szuterénszinten fűtött kályha alulról melegítette a padlót, így a növények számára ideális viszonyokat teremtett a legnagyobb fagyban is.

A kertészlakban, a kastély hűvös falaihoz képest, szinte trópusi forróság uralkodott. Savoyai Jenő növényei azonban megkövetelték a gondoskodást: a virágoknak mindig a legjobban kellett teljesíteniük. Így hát a kellemes időjárás mellett nemcsak a nyugalom, hanem egy jelentős felelősség is árnyékolta be a kertész mindennapjait.

Most nézzük meg a második időhurok kérdését: ha a barokk korában nem létezett karácsonyfa, milyen módon ünnepelhettem volna az ünnepet?

"Assisi Szent Ferenc volt az első, aki Betlehemet állított élő emberekkel - magyarázza Orbán Zsolt. - A középkorban vagyunk, az emberek többsége nem tud írni-olvasni, így a Bibliát sem. Innen jött Szent Ferencnek ez az ötlete: karácsonykor szerette volna valamiféleképpen emberközelibbé tenni a vallást és a hitet."

Zsolt véleménye szerint a jövőben fontos, hogy megkülönböztessük a protestáns és katolikus vidékeket. A katolikus területeken például nem volt megengedett karácsonyfát állítani, mivel ez a protestáns hagyományokhoz kapcsolódik.

"Luthertől eredeztetjük a karácsonyfa-ajándékozás hagyományát: Németországban voltak karácsonyfák ugyan, de kicsik, többnyire csak valami kis zöld ág, amit földíszítettek, és azt ajándékba adták december 6-án, Mikulás napján. Aznap volt az ajándékozás is, többnyire édességet adtak egymásnak."

Mindezt Liselotte von der Pfalz hercegnő visszaemlékezéseiből ismerjük.

XIV. Lajos sógornőjének férje, Fülöp, Orléans hercege meleg volt, és nem törődött a feleségével, aki rettentően unatkozott Franciaországban, s emiatt kiterjedt levelezést folytatott német rokonaival. Azzal töltötte az idejét, hogy leveleket írt haza. Ezek a beszámolók színes tükrét adják a korabeli francia udvari életnek a Napkirály korszakából. Liselotte leveleiből pedig az is kiderül, hogy ő odahaza, Németországban miként ünnepelte a karácsonyt.

Ha viszont mélyebbre ásunk a karácsonyfa hagyományának gyökereihez (haha, érthetitek), akkor meglepődve tapasztalhatjuk, hogy nem is annyira vallásos gyökerekre bukkannunk.

A német céhmesterek különös módon, fejjel lefelé akasztották fel a fenyőágakat a műhelyeikben, és édes finomságokkal díszítették azokat. Érdemes megjegyezni, hogy hagyományosan Márton-naptól kezdve 40 napon át böjtöltek az emberek, ami magyarázza, hogy szentestén halat fogyasztottak. Így a böjt végén, december 25-én különleges jelentőséggel bírt, hogy a gyerekek reggel beléphettek a műhelyekbe, megrázhatták a díszített fákat, és azokról lepotyogó édességeket boldogan elfogyaszthatták. Ezzel indult el a karácsonyfa hagyománya, amelyet Luther alakított a mai formájára. Érdekes módon mindez a katolikus Ausztriában egészen 1814-ig tilos volt, amikor is...

Fanny Arbstein, Nathan Arbstein zsidó származású bécsi bankár felesége, aki protestáns hiten élt, nem állított karácsonyfát. A férjét megfigyelő titkosrendőrség figyelmeztetése nyomán tudjuk, hogy 1814 karácsonyán a hölgy ünnepséget rendezett, ahol "érdekes módon egy fenyőfa díszítette a helyszínt, és az emberek ajándékokat adtak egymásnak".

Innen már csak egy lépés választotta el azt a pillanatot, amikor József császár öccse, Károly főherceg felesége, Henriette von Nassau-Weilburg – egy protestáns német hercegnő, akit a Habsburgok között példa nélkül álló módon nem kényszerítettek a katolikus hit elfogadására – elhatározta, hogy olyan karácsonyi ünnepséget szervez, amely a saját otthonában volt hagyományos. Felállított egy impozáns karácsonyfát, és az eseményre meghívta sógorát, a császárt, akinek tetszését elnyerte ez az új szokás. Így tehát a császári család révén terjedt el a karácsony ünneplésének hagyománya a Monarchia területén.

A történetek szerint Ferenc József nem volt éppen a bőkezű ajándékozás mintaképe: se a családtagjai, se a szolgák nem számíthattak sok meglepetésre. Egészen addig, amíg egy bátor vendég fel nem hívta a figyelmét arra, hogy a személyzet megjutalmazása elengedhetetlen. Ez a váratlan észrevétel pedig - meglepő módon - hozzájárult a 13. és 14. havi fizetés koncepciójának kialakulásához. Mária Terézia ekkor döntött úgy, hogy megajándékozza a szolgáit, így a karácsonyi bónusz mára már Ausztria egyik hagyományos szokásává vált.

A császári család a karácsonyfa-állítás hagyományát nem csupán megőrizte, hanem egy új dimenzióval gazdagította. Zsolt egy különleges rézkarcot mesél el, amelyen Sisi és Ferenc József boldog pillanatai figyelhetők meg gyermekeikkel, Gizellával és Mária Valériával. A képen mindannyian saját, díszes karácsonyfájukkal tündökölnek, ami a családi ünneplés meghitt és varázslatos légkörét idézi fel.

Miután többször is a lépcsőkön majdnem elestem (legközelebb biztosan udvarhölgyek kíséretében érkezem!), és a kísérlet során rendesen átfagytam, úgy döntöttem, hogy belevetem magam az adventi vásár forgatagába. Ott végre megittam egy jó forró gyerekpuncsot, ami igazán jól esett! Ráfért már egy kis felmelegedés!

A vásárban igazán gazdag a kínálat: a zenélő körhintától kezdve a kézműves ékszerekig minden megtalálható (igen, természetesen én is beszereztem egy gyönyörű nyakláncot). Az adventi koszorúk mellett finom császármorzsákat is kóstolhatunk, míg a kastély tereiben lenyűgöző betlehem-kiállítás és babaház-tárlat vár ránk. A gyerekek sem unatkoznak, hiszen különböző foglalkozások segítik őket a kreatív időtöltésben, és még élő betlehemet is megcsodálhatnak. Akik az állatok simogatására vágynak, azok is kedvükre válogathatnak: találkozhatnak négyszarvú kecskékkel, barokk szamárral és még teve is szórakoztatja a látogatókat.

A napomat egy különleges élménnyel zártam a frissen megnyílt kávézóban, ahol egy igazi stílszerűségként Sacher-tortát választottam, mellé pedig egy csésze rózsás teát kortyolgattam. Örömmel töltött el a tudat, hogy már 2024-et írunk, és a fűtés is tökéletesen üzemel. Az adventi vásár egészen karácsonyig minden hétvégén várja a látogatókat, a kastély pedig önálló csodákkal bír, így mindenkinek, nagyoknak és kicsiknek egyaránt szívből ajánlom! Csak arra figyeljetek, hogy ne lepődjetek meg, ha éppen barokk jelmezben tűnök fel előttetek!