Elérkezett az a döntő perc, amikor a "mosom kezeim" már nem elegendő mentség.

Egy perui farmer azért perelte be a német RWE energiavállalatot, mert hozzájárulása a klímaváltozáshoz összefügg a faluját fenyegető áradással. A bíróság nem söpörte le az asztalról az ügyet.

Volt egy időszak, amikor az energiacégek magabiztosan hirdették, hogy képesek az embereket olyan erőforráshoz juttatni, amely lehetővé teszi, hogy "tanítsák" az anyatermészetet. A Humble Oil 1962-ben a Life magazinban megjelent, kétoldalas hirdetésében azt állította, hogy egyetlen nap alatt annyi energiát biztosít fogyasztóinak, amivel hétmillió tonna gleccser jégét képesek lennének megolvasztani. Az azóta az ExxonMobilhoz került vállalat víziója az eltelt hat évtized alatt bizonyos értelemben megvalósult. Ma milliók tapasztalják, hogy a fosszilis energiahordozókra épülő energia előállításának következményeként a Föld klímája egyre melegebbé válik, ami többek között a gleccserek olvadásához is vezet – írta a The Conversation magazin, amikor a régi eseményeket idézte fel.

A téma aktualitásához hozzájárul, hogy az energiacégek manapság már nem csupán a természet erejének legyőzésével próbálnak hírnevet szerezni, hanem inkább a környezeti hatásokkal szembeni védekezésre is kényszerülnek. A tevékenységeik következtében ugyanis jelentős változások állnak be az emberek által lakott természeti környezetben. A legfőbb érvet, amit felhoznak, az az, hogy ők csupán az emberek igényeit szolgálják ki. Végső soron az emberek energiafogyasztása és -felhasználása áll a globális felmelegedés mögött.

Ezt a "mosom kezeimet" hozzáállást kérdőjelezte meg egy perui farmer, aki tíz évvel ezelőtt beperelte a német RWE energiavállalatot. Azt kérte a bíróságtól, hogy állapítsa meg az RWE felelősségét abban, hogy a faluját olyan áradás fenyegeti, aminek eredményeként eltűnhet a föld színéről.

Saúl Luciano Lliuya, aki a perui Andok lábánál elhelyezkedő, 120 ezer lakosú Huaraz városában él, egy komoly fenyegetéssel néz szembe. Települését a klímaváltozás következményeként megolvadt gleccserek veszélyeztetik, amelyek a város felett található Palcacocha-tó vízszintjének drámai emelkedését idézték elő. A perui katasztrófavédelmi hatóság figyelmeztetése szerint a tóból bármikor óriási áradás zúdulhat a városra, és a kérdés már nem az, hogy bekövetkezik-e a katasztrófa, hanem hogy mikor. Lliuya ezért pert indított az RWE ellen, érvelve amellett, hogy a világ egyik legjelentősebb energiaszolgáltatójaként óriási felelősség hárul rá az üvegházhatású gázok kibocsátásáért.

Egy új gát megépítése, amely a város védelmét szolgálná, körülbelül 4 millió dolláros (1,41 milliárd forintos) költséggel járna. A felperes azt indítványozta, hogy az RWE, a német energiaszolgáltató, fizesse ki ennek a költségnek a 0,47 százalékát, ami körülbelül 20 ezer dollárt (7,1 millió forintot) jelent. Ez az arány egy alapos számítás eredményeként született, amely azt vizsgálta, hogy az RWE tevékenysége milyen mértékben járult hozzá a globális felmelegedéshez az 1990-es évek óta, és ezt vetítették a gátépítés költségére. Bár ez az összeg egy olyan nagyvállalat számára, mint az RWE, elenyészőnek tűnhet, a cég vezetősége és jogászai nem buta emberek. Felismerték, hogy a pénzösszeg nem az igazán lényeges tényező, hanem a precedens megteremtése. Az a kérdés, hogy a bíróság elismeri-e a vállalat, és ezzel együtt az egész fosszilis energiaipar részleges felelősségét a klímaváltozásért, kulcsfontosságú lehet a jövőbeli jogi eljárások szempontjából.

Ezért beleálltak a perbe és pár nappal ezelőtt, 2025. május 28-án megkapták a nyakukba azt a döntést, amit el akartak kerülni. A bíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy Huaraz gátjának az értéke nem az a nagyságrend, amelyben érezhető lenne egyetlen energiavállalat tevékenységének hatása a klímaváltozásra. Ezért a 20 ezer dolláros kártérítést nem állapította meg. Azt azonban igen, hogy magáncégek is felelőssé tehetők azért, hogy a tevékenységük hozzájárul a klímaváltozáshoz. Ez a döntés akkor is precedenst teremthet a bírósági gyakorlatban, ha az RWE fellebbezése nyomán a másodfokú bíróság megsemmisíti. A környezetvédők pezsgőt bonthatnak, mert a világ országaiban Belgiumtól és Svájctól kezdve az Egyesült Királyságon és Hollandián át az Egyesült Államokig és Japánig számos hasonló per van folyamatban.

Mindazonáltal van egy olyan aspektus az ügyben, amely legalább annyira lényeges, mint maga a bírósági döntés. Ez pedig az a megállapítás, hogy az energiavállalatok nem csupán a saját országuk területén keletkezett környezeti károkért vonhatók felelősségre. A klíma globális jellege miatt a világ bármely részén okozott környezetszennyezésért is felelősségre kell vonni őket.

A "szennyező fizet" elve több mint 50 ország jogrendszerében érvényesül, ami azt jelenti, hogy a közelgő per kimenetele széleskörű következményekkel járhat ezekben az államokban. Számos helyen, például az Egyesült Államokban, a Fülöp-szigeteken és Pakisztánban jelenleg is olyan jogszabálytervezeteket dolgoznak ki, amelyek alapján a szennyezésért felelős cégek anyagi kártérítést kötelesek fizetni a közvetett módon általuk okozott károkért. Amikor Lliuya tíz évvel ezelőtt elindította a jogi eljárást, még nem tűnt valószínűnek, hogy egyes vállalatok hozzájárulása a klímaváltozáshoz világosan meghatározható lenne. Azóta azonban a tudományos kutatások jelentős előrelépéseket mutattak ezen a területen. Ennek következtében az energiacégeket arra ösztönözhetik, hogy elkezdjenek tartalékot képezni a klímaváltozáshoz való hozzájárulásuk következményeként várható kártérítések fedezésére.