Elnökválasztás/Lasconi: Az USR-t nem a néhány opportunista áruló képviseli - AGERPRES

Bukarest, április 9./Agerpres/ - Az 'opportunista árulók' kifejezéssel illette a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke azokat a párttagokat, akik a szerdai vezetői ülésen Nicușor Dan független államfőjelölt mellett tették le voksukat.

Elena Lasconi a pártszékházban tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy az USR alapszabálya szerint az államfőjelölt kiválasztása nem a párt vezető testülete, hanem a kongresszus feladata. "Ne felejtsük el, hogy a kongresszusi küldöttek 94-95 százaléka tavaly az én elnökjelöltségemet támogatta" - tette hozzá.

Határozottan kijelentette, hogy nem vonul vissza a választási versenytől, és folytatja a harcot, mivel továbbra is elkötelezett az USR által képviselt értékek és elvek iránt. „Nem csupán ez a néhány opportunista áruló határozza meg az USR-t. A párt mögött több mint 20 ezer tag áll” – hangsúlyozta.

Lasconi kifejezte, hogy azok, akik a visszalépését követelik, nem az USR valódi hangját képviselik, és sajnálattal konstatalálta, hogy Dominic Fritz alelnök is közöttük található. 'A többiek közül sokan olyanok, akik jelöltették magukat polgármesternek, de végül alulmaradtak, és akiket én segítettem hozzá a parlamenti mandátumukhoz. De nem várok hálát vagy hűséget cserébe. Most már csak a saját utamat járom' - tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy kit gyanúsít az 'árulással', Lasconi az USR képviselőházi frakcióvezetőjét, Ionuț Moșteanut nevezte meg. 'Nem nyerte el a polgármesteri tisztséget Pitești-en, és Nicușor Dan biztos megígérte neki, hogy ő lesz a jelölt a fővárosban. Vagy esetleg Drulă. Nem tudom, milyen alkudozások folynak' - tette hozzá.

A Mentsétek meg Romániát Szövetség vezető testülete csütörtökön összeült a politikai bizottság keretein belül, hogy megszavazza Nicușor Dan független elnökjelölt támogatását.

Az USR alelnöke, Dominic Fritz szerdai sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a szerdai ülésen az USR vezető testületének 22 tagja szavazott a független elnökjelölt támogatására, és ketten ellene. Egyikük Elena Lasconi pártelnök volt. AGERPRES/(RO - szerző: Alina NOVÃCEANU, HU - szerkesztő: LIBEG Zsuzsanna)

Related posts