Ez alkalommal Szapon kerül megrendezésre a Csilizköz-kupa.

A hétvégén a szapi focipályán izgalmas esemény vár ránk, hiszen a csilizközi futballcsapatok nyári tornájának következő fordulója veszi kezdetét.
A Csilizköz-kupa a 2013-ig létező Arató Kupa jogutódja, s minden bizonnyal az egyik legpatinásabb csallóközi futballtorna. Korábban az aratás befejezésének a záróakkordja volt, s a résztvevők új idényre való főpróbájának számított. A legtermékenyebb időszakban a Csilizközi Egységes Földműves Szövetkezet karolta fel, szponzorálta a rendezvényt, mely négyes tornaként került megrendezésre, ahol a befejezett bajnoki évadban a négy legmagasabb szinten zárt alakulat jutott szóhoz a régióból. A házigazda rendre változott. 2013-ban megszakadt a kupasorozat, és 2019-ben, a Csilizradványi Sportszervezet kezdeményezésére indult újra. Akkortól viszont már új néven, Csilizköz-kupaként.
Idén a Szapi Sportszervezet büszkén vállalja a házigazda szerepét. A kétnapos esemény első napján az elődöntők izgalmas összecsapásaira kerül sor, ahol Csilizradvány és Csiliznyárad, valamint Szap és Balony csapnak össze. A vasárnapi programban a helyosztók feszültséggel teli mérkőzései várják a szurkolókat. Mindkét napon a párharcok 15:00 és 18:00 órakor kezdődnek, így garantáltan tartalmas délutánok elé nézünk!
Ami a csapatok erejét illeti, három együttes – Balony, Csilizradvány és Szap – a Dunaszerdahelyi Területi Bajnokság VII. (AG Sport) ligájában versenyez, míg a csiliznyáradiak egy szinttel lejjebb, az Onlinestavba VIII. ligában harcolnak a pontokért.
Három héttel a bajnoki rajt előtt nehéz lenne favoritot megnevezni. Jelenleg a szabadságok időszakát éljük, ami még inkább megnehezíti a helyzetet. Ennek ellenére elkötelezettek vagyunk abban, hogy megtartsuk a vándorserleget otthon. Emlékezzünk vissza 2021-re, amikor mi voltunk a házigazdák. A hazai pálya előnye ilyenkor azonban nem olyan hangsúlyos, hiszen számos szurkoló érkezik más településekről, hogy támogassa csapatát az izgalmas mérkőzéseken. Nagyszerű, színvonalas regionális derbikre számítunk, tele lelkes focikedvelőkkel. A szurkolókat ínycsiklandó falatokkal várjuk, hiszen tavaly a balonyiak domináltak, és az ő elsőségük került a tornakrónikába.