Hárs Anna dramaturg és író: Teljesen bizonytalan vagyok abban, hogy mennyi ideig léteznek még független társulatok. Vajon meddig marad fenntartható ez a forma? Úgy érzem, már rég túlléptek a határokon.
HVG: Munkáiban többnyire mai témákat dolgoz fel. Ezúttal miért XX. századi traumára tekint vissza?
Hárs Anna szavaival élve: a színház mindig aktuális, függetlenül attól, hogy a cselekmény a múltban vagy a jövőben játszódik. Mindenkit vonz, ami kapcsolódik az életéhez vagy a körülötte lévő valósághoz. Az én saját műveim jellemzően a jelenben játszódnak, hiszen ezt az időszakot ismerem a legjobban. Ugyanakkor rendkívüli örömöt okozott számomra a Bálsó írása, amely nyolcvan évvel ezelőtt Budapesten és Szibériában játszódik. A dráma középpontjában egy elszakított értelmiségi házaspár levelezése áll. A szerelem, a vágyakozás, a bizonytalanság, a félelem, a harag és a tehetetlenség mind-mind olyan érzések, amelyek bármely korban ismerősek lehetnek. Schermann Márta, egy régi alkotótársam, kérte fel a darab megírására; tőle származik a cím és az alapötlet, amely szerint a férfit elhurcolják a Szovjetunióba kényszermunkára, míg Budapesten maradt feleségét megerőszakolja és teherbe ejti egy szovjet katona. Mártát különösen az elhallgatott női sorsok és a nők sokszínű, ám alig dokumentált küzdelmei foglalkoztatták. Engem viszont az érdekelt, hogy a házaspár két tagját egyenrangú félként jelenítsem meg egymás mellett. A magyar történelmi narratíva hagyományosan férfiközpontú, pedig a történelem csak a női perspektívával együtt válik teljessé. A történelem nem csupán tények sorozata, hanem számos történet egymás mellett élése. A Bálsó egy brutális élethelyzetben bontakozó csodálatos szerelem története.
HVG: A tábori körülmények bemutatása az előzetes kutatómunkára épít?
H. A.: Ezek a levelek soha nem érkezhettek volna meg, a cenzúra megakadályozta volna őket. De amit írtam, az valósággá vált, vagy legalábbis megtörténhetett volna valakivel. Nem csupán a tábori viszonyok ábrázolása hiteles, hanem a háború utáni Budapesté is. A város, amely a romjaiból újjászületik, és a háttérben észrevétlenül kibontakozó diktatúra. Ilyen körülmények között a kutatómunka elkerülhetetlen, de a történelmi kontextus csupán díszlet, amely ugyan befolyásolja a szereplők mindennapjait, de engem az emberek sorsa érdekel igazán. Hőseim, Irén és Miklós, szoros kötelékben éltek egymással. Amikor azonban elválasztják őket, kénytelenek megtanulni, hogyan létezzenek a másik nélkül. A leveleik révén felfedem, hogyan próbálnak egymásra találni, ki milyen stratégiát alkalmaz, és milyen áldozatokat hoz a kapcsolatukért; a férfi és a nő közötti különbségek is világosan kirajzolódnak.
