Újra elérhető a gázszolgáltatás 53 nógrádi és négy pest megyei településen.
![](/images/content/8527793895/ca92b654ed1fd1f908c61a9b8ab2a293.jpg)
A Keszeg és Ősagárd közötti vezetékszakaszon pénteken egy hiba lépett fel, amely összesen 19 ezer fogyasztót érintett.
A gázszolgáltatás helyreállítása szombaton kora délutánra befejeződött Nógrád vármegye 53, valamint Pest vármegye 4 településén – közölte az Energiaügyi Minisztérium. A hiba a Keszeg és Ősagárd közötti vezetékszakaszon keletkezett, amelyet a szakértők gyorsan észleltek. Az állapot megfelelő felmérése és a helyszín biztosítása után a földgázszállító FGSZ munkatársai pénteken kicserélték a sérült szakaszt, majd a szolgáltató cégek teljes hálózatot újra feltöltötték. Az Opus Tigáz csapata mellett az E.On és az MVM szakemberei is közreműködtek a hiba elhárításában.
Az Energiaügyi Minisztérium bejelentette, hogy a vállalatok, a védelmi szervek és az önkormányzatok példaértékűen és jól koordináltan működtek együtt. Ennek köszönhetően az érintett 19 ezer fogyasztó legfeljebb szombat kora délutánig maradt gázszolgáltatás nélkül.