Könyvébresztő: A magyar önépítés programja | Demokrata Fedezd fel a magyar önépítés programját, amely a közösségi értékek és a személyes fejlődés összhangjára épít. Ez a könyv arra inspirál, hogy megértsük, hogyan formálhatjuk saját sorsunkat és közvetle
Rovatunkban a távoli és a közeli múlt elfeledett vagy eleve méltatlanul kevés megbecsülést kapott könyveit ajánljuk az Olvasó figyelmébe. Istennek hála, nem a Zuckerberg-, hanem a Gutenberg-galaxisban eszmélkedtünk, a világháló korában is hiszünk a kinyomtatott gondolatok erejében és időtállóságában. Annál inkább, hiszen a virtuális világban felhalmozott információk sérülékenyek, nemcsak azért, mert az első áramszünetnél hozzáférhetetlenné válnak, hanem azért is, mert utólag bármilyen szempont szerint könnyen módosíthatók, manipulálhatók a "szebb múltat" elv jegyében. A nyomtatott könyvek viszont változatlanul őrzik a maguk korának lenyomatát, szerzőik világlátását, legyen szó szépirodalomról, közéleti esszéről, filozófiai vagy vallástörténeti munkáról. Épp erre van egyre nagyobb szükségünk egyre gyorsuló, egyre felszínesebb világunkban: életünket a múltban felhalmozott tudásra, értékre, bölcsességre építeni. Személyes megközelítésű újraolvasásaink e célt szolgálják, "mert csak a Könyv kapcsol multat a jövőbe, / ivadék lelkeket egy nemzetté szőve." (Babist Mihály: Ritmus a könyvről.)
Idén ünnepeljük Csurka István születésének kilencvenedik évfordulóját. Az emlékév során a nagy magyar író és politikai gondolkodó meglepően széleskörű figyelmet és elismerést kapott, annak ellenére, hogy életében közéleti tevékenysége miatt csupán kritikát és rágalmakat kapott a politikai mainstreamtől. Harmincöt év távlatából, Csurka iránti tisztelettel a szívünkben, örömmel állapíthatjuk meg, hogy jobb későn, mint soha. Ugyanakkor a legújabb méltatások, bár elismerik Csurka írói zsenialitását és lényeglátó igazságait, továbbra is próbálják kiszűrni azokat a gondolatokat, amelyeket antiszemitizmussal vádoltak. Ez a félmegoldás téves, és ideje világossá tenni, hogy Csurka István sosem volt antiszemita; nem minősítette a zsidóságot mint közösséget, és nem ítélte meg az egyes, akár erőteljesen kritizált személyeket zsidóságuk alapján. A XX. század második felének legnagyobb magyar drámaírója politikai gondolkodóként és publicistaként is a magyarsághoz való viszonyt tartotta szem előtt, nem pedig a származást vagy vallást. Csurka nem antiszemita; a rásütött vád csupán egy gyenge és könnyű kibúvó azok számára, akik nem akarják szembenézni vitathatatlan állításaival. Ezért hangsúlyoznunk kell, hogy Csurkának nem csupán igaza lett, hanem mindig is igaza volt és van.
Hivatkozásul emeljük ki az „Új magyar önépítés” című kötetet, amely a Püski Kiadó és a Magyar Fórum Kiadó közös kiadásában 1991-ben látott napvilágot. Ez a könyv a kényszerű szamizdat körülmények között létrejött Bibó-emlékkönyvtől számítva, 1980 októberétől 1990 januárjáig terjedő, tíz évnyi politikai írásait és előadásait tartalmazza, és jelentős mérföldkő Csurka István életművében. Ahogyan a hátsó borítón ő maga fogalmaz, „ezek az írások (...) új fejezetet nyitnak írói pályafutásomban, mivel ezekben a beszédekben, cikkekben és esszékben az író közvetlen társadalmi és politikai elköteleződését próbáltam meg megtestesíteni – természetesen nem egyedül, hanem sorsvállaló írótársaimmal együtt –, egy olyan írói léthelyzetbe kerülve, amely egyszerre hordozza magában a totális bukás lehetőségét és az egész teljesítmény történelmi távlatú, sorskérdésekre vonatkozó értékelését. Más szavakkal: ha megvalósul egy új magyar nemzeti demokrácia, és a magyarság képes az önmentésre és önépítésre, akkor ez a könyv a szellemi irányzatok dicsőségtáblájára kerül, hasonlóan Deák Ferenc Húsvéti leveléhez; ha viszont ez nem sikerül, akkor ezek az írások akár a korábbi szépírói művek sorsára is juthatnak, és a bűnös művek zúzdaszalagjára kerülhetnek."
A magyar önmentés és önépítés eszméje áll a csurkai életmű középpontjában, még ha a szerző szépírói munkáiban ezt az esztétikai megfontolások miatt nem is fogalmazza meg közvetlenül. Azonban, aki figyelmesen olvas, az észlelheti, hogy a kádári szocializmus szűkös, ellentmondásos világában élő csurkai regény-, novella- és drámahősök, valamint antihősök lelki küzdelmeiben felfedezhető a nemzeti identitás keresésének mélyen átgondolt művészi megjelenítése. Ahogyan a szerző maga is megjegyzi a kötet hátsó borítóján: "kevés olyan gondolat van ebben a könyvben, amelyet előzőleg póza- vagy drámaíróként, tűrve vagy tiltva, vígjátékban, szatírában, novellában vagy kisregényben ki ne fejeztem volna." Ez a megközelítés tükrözi a művek sokszínűségét és a szerző elkötelezettségét a mélyebb társadalmi és lelki kérdések iránt.
Az "Új magyar önépítés" című mű egy új, izgalmas szakaszt nyit meg Csurka István életművében. Ebben a kötetben az olvasó egy közvetlen, határozott politikai gondolkodóval találkozik, aki a hagyományos politikai manőverek – mint a halogatás vagy a taktikázás – nélkül, tiszta, átlátható módon fejezi ki nézeteit. Csurka közéleti súlya és megrendítő látomásossága nemhogy csökkenne az idő múlásával, hanem éppen ellenkezőleg: a korunkat sújtó válságok és fenyegetések fényében egyre inkább megerősödik. Az általa megfogalmazott előrejelzések és megérzések ma már valósággá válnak, ami még inkább hangsúlyozza gondolkodásának relevanciáját és mélységét.
A még csak sejtekkel létező rendszerváltozás korai időszakának erkölcsi szenvedései és az első próbálkozások valószínű kudarcának árnyai már 1980-ban, Bibó emlékkönyvében is megjelentek. Bár a szerző szavak nélkül, de úgy fogalmazott, hogy az 1956 utáni kádári elnyomást egy "lassan mindenkit táncba hívó csinnadrattás utcabálként" írta le. Ki vágyik arra, hogy kijózanodjon egy olyan helyen, ahol mindenki a tánc ritmusára mozog, elfeledve a jelen és a jövő súlyát? Így éltünk, szenvedtünk egészen 2010-ig...
Az akkor még megnevezhetetlen és kibeszéletlen, a nemzettudatból kitörölni igyekezett 1956 és a hozzá való személyes viszony visszatérő kulcskérdése a korszak Csurka-beszédeinek és írásainak. Mint egy egyetemistáknak tartott előadásában fogalmazott, a korban a nemzet erkölcsi állapotáról is csak idézőjelben lehet értekezni, de ennek csak akkor van értelme, ha a művelet célja az idézőjelekből való kiszabadulás. "Nem képzeljük, hogy ez egykettőre sikerülni fog. Az idézőjel sokkal jobban ránk van égve, a szuverenitásunk sokkal-sokkal távolabbi történelemsaroknál maradt el tőlünk, semhogy remélhetnénk idézőjelünktől való gyors megszabadulásunkat" - figyelmeztet Csurka. Igaza lett? Igaza volt!
És hogy mennyire, arra csak ma döbbenünk rá igazán. Vessük csak össze a Magyar Írószövetség 1984 szeptemberi közgyűlésén általa mondottakat korunkkal: "A világot ma az elbugrisodás fenyegeti leginkább. A bárgyú, primitív, féktelen elbugrisodás. Az ember elaljasodása, lealacsonyodása."
1985-ben, az akkori, a diktatúra viszonyai között lényegében törvényen kívüli ellenzék monori tanácskozásán már 1956-tal kapcsolatban sem tett lakatot a szájára, forradalomnak és szabadságharcnak nevezte. Hogy a forradalom helytálló meghatározás-e, arról persze lehet vitatkozni, Mindszenty József bíboros, hercegprímás például következetesen kizárólag szabadságharcnak nevezte, annyi azonban bizonyos, hogy Csurka 1985-ben nyíltan megtagadta a kommunista narratívát. És megállapította: "1956. november 4. óta a magyarság nem a saját történelmét éli. (...) Ez a fordulat ugyanis a lelkekben állt be. (...) A magyar lélekben minden érvénytelenné vált. A vidám barakkban nihilisták vigadoztak." Ez az a bizonyos "elfogadhatatlan realitás", amiből már mozgalom csírázott. Kórisméje következtetéseként ennek jegyében leszögezi: "nem is indulhat tehát más zászló alatt új magyar szellemi mozgalom, csak ennek a helyzetnek a felszámolására harcba szólítva." Végül megállapítja: "az új magyar önépítés programjának a szeretet programjának kell lennie. Sem időszerűbb, sem nagyobb, sem mélyebb, sem átfogóbb gondolat nincs ennél a világon." Van-e aktuálisabb programunk most, 40 évvel később?
Két évvel később, 1987. szeptember 27-én Lakiteleken meg is szerveződik ama mozgalom, a Magyar Demokrata Fórum. A nevezetes tanácskozáson természetesen Csurka István is ott volt, antikatasztrófa-programot hirdető beszéde is olvasható az Új magyar önépítésben.
A helyzet sajnos az, hogy sokan közülünk nem mernek, vagy csak nagyon félénk módon mernek magyarnak mutatkozni. Magyarságunk tudata szép fokozatosan eltűnik, mintha csak a levegőbe szivárogna. Közömbössé válunk a saját értékeink iránt. Az utóbbi évtizedekben annyi megpróbáltatással néztünk szembe, hogy sokan inkább feladják a magyarságukat. Nap mint nap élünk, talán magyarul beszélünk, vagy valami hasonló nyelven, de leginkább azért, mert más nyelvet nem tudunk. Egyre inkább szeretnénk megszabadulni ettől a terhes érzéstől. Csendben maradunk, és behúzódunk. Szégyelljük, hogy magyarok vagyunk. Elhisszük azoknak, akik Trianon óta azt hangoztatják, hogy bűnös, elnyomó nép vagyunk, vagy ha nem is hisszük el, legyintünk rá: „Ez van.” Ebben az „ez van”-ban ott lapul a kilátástalanság. Nap mint nap látjuk, ahogy gyermekeink tudatát egy idegen kéz formálja, és nekünk nincs hangunk ahhoz, hogy tiltakozzunk. A szemeink előtt rakják gyermekeink vállára apáik bűneit, legyenek azok valósak vagy csak elképzeltek, mindezt egy úgynevezett fejlődés nevében. Mire felnőnek, sokan megtanulják titkolni magyar identitásukat. Ahhoz, hogy megmaradjunk, feltétel nélkül hinnünk kell abban, hogy érdemes magyarokként létezni. Az igazi megoldás kulcsa pedig: egy olyan magyarság, amely kezdeményező, tudatában van önmagának, büszkén emeli fel a fejét, és bízik saját erejében.
Természetesen! Íme egy egyedibb megfogalmazás: Valóban, a mai harcaink alapja és legmélyebb értelme abban rejlik, hogy újból felfedezzük és megőrizzük a magyar nyelvet, miközben szembenézünk azzal az idegen hatással, amely nem csupán nemzeti identitásunkat próbálja eltüntetni gyermekeink tudatából, hanem a nemi önazonosságunkat és az emberi létezés alapvető valóságát is fenyegeti.
Hosszan idézhetnénk még Csurka lényeglátó, örökérvényű igazságait, terjedelmi okokból azonban itt most felfüggesztjük. Talán elég volt ez ahhoz, hogy felkeltsük az Olvasó érdeklődését e fontos Csurka-kötet iránt, amely - jó hír - antikváriumokban még ma is hozzáférhető.
