A Mészáros Csoport idén közel egy milliárd forintnyi adományt nyújtott különféle jótékonysági célokra.

Összesen 49 magánszemély és 28 nonprofit szervezet részesült támogatásban.

A Pro Filii Alapítvány egész évben az önzetlen támogatás nemes missziójával próbálja elérni, hogy a szociális vagy egészségügyi okokból rászorulók mihamarabbi segítségben részesüljenek. Éppen ezért idén is még karácsony előtt döntés született az utolsó negyedévre beérkezett kérelmek sorsáról. A bírálóbizottság javaslatára a kuratórium végül a 220 magánszemély közül 49-nek csaknem 122 millió forintos, a 436 nonprofit szervezet pályázatából pedig 28 számára mintegy 133 milliós támogatásról döntött.

- Az utolsó negyedéves ciklusra beérkezett pályázatok értékelése során rengeteg megható történettel találkoztunk, ezért igyekeztünk a rendelkezésünkre álló pénzügyi forrásokból minél több családon, gyermeken segíteni. Összesen 77 magánszemélyt és civil szervezetet tudtunk támogatni; többek között a koraszülöttek ellátását, mentőszolgálatokat, valamint fejlődési rendellenességgel világra jött gyermekeket, köztük egy Duchenne-féle izomdisztófiában szenvedő ikerpárt, de agydaganattal küzdő felnőtt immunterápiáját is.

Az alapítvány továbbra is elkötelezett abban, hogy ne hagyja magára a nehéz helyzetben élőket és bátorítsa a közösségi összefogást - nyilatkozta dr. Várkonyi Andrea, a Pro Filii Alapítvány kuratóriumi elnöke.

A szervezet jelentős anyagi támogatásának köszönhetően javulhat több, születéskor agyvérzést elszenvedett csecsemő, ALS-betegségben szenvedő felnőtt, Bohring-Opitz szindrómás személy, valamint cerebelláris ataxia miatt hypoton izomzattal küzdő gyermek egészségi állapota. Az Otthonban Élő Idősekért és Demens Betegekért Alapítvány a nyugdíjasok és fogyatékkal élők ellátásához szükséges gyógyászati segédeszközöket tud beszerezni, míg a Gyengénlátó Gyermekekért Alapítvány a látássérültek számára nélkülözhetetlen olvasógépeket juttathat el a rászorulókhoz.

A korábbi évekhez hasonlóan kulturális, sport és érték-, illetve esélyteremtési célú kérelmek is kapnak támogatást. Többek között elindulhat egy 15 esztendős autista sakkozó tehetséggondozási programja, valamint egy hátrányos helyzetű fiatalok integrációját segítő néphagyomány-őrző projekt. De az adományozási összegek által gyorsulhat fel két élvonalbeli sportoló teljeskörű rehabilitációja is.

A Mészáros Csoport 2021-ben indította el a Pro Filii Alapítványt, amely a karitatív tevékenységek koordinálására jött létre. Az alapítvány eddig körülbelül 4,5 milliárd forintot fordított jótékonysági célokra, ebből a pályázati keretek között közel 3 milliárdot. Fő célja a halmozottan hátrányos helyzetű családok és beteg gyermekek támogatása, valamint olyan civil és nonprofit szervezetek segítése, amelyek hozzájárulnak a Magyarországon és a határon túli magyar közösségek szociális és egészségügyi körülményeinek, életmódjának és esélyegyenlőségének javításához.

Az alapítvány innovatív elektronikus pályázati rendszerén keresztül, negyedévenként 250 millió forint értékben juttat támogatást olyan projekteket megvalósító pályázóknak, amelyek hozzájárulnak a fent említett célok eléréséhez, és emelik hazánk szellemi, művészeti, kulturális és sportéletének színvonalát. Kiemelt programjaik között szerepel a nagycsaládosok és egyszülős családok ingyenes üdültetése, az "Együtt mozdulunk!" nevű sportmez-adományozási kezdeményezés, valamint a karácsonyi időszakban több tízezer rászoruló megsegítését célzó adventi élelmiszer-adományozás.

Related posts