Maradékmentés nagymama konyhájának titkos receptjeivel Ahogy a nagymamák évtizedek óta tudják, a konyhában sosem szabad pazarolni! A maradékok kreatív felhasználása nemcsak környezetbarát, hanem ízletes ételek készítésére is lehetőséget ad. Íme néhány na

Nagyon szerencsésnek érzem magam, hiszen még mindig van egy nagymamám, aki nemcsak él, de rendkívül aktív is. Minden nap süt-főz, és ezáltal rengeteg ízletes étellel ajándékoz meg. Amikor nála vagyok, mindig nehezebb szívvel, de néhány kilóval többen távozom, hiszen a finomságai ellenállhatatlanok. Ezen kívül, a konyhájában eltöltött idő alatt olyan hasznos főzési trükköket sajátítok el, amelyek nagyban megkönnyítik a mindennapi főzést. A nagymamám évtizedek óta szorgosan főz, így az ünnepi lakomák és a hétköznapi ételek terén is hatalmas tapasztalatot gyűjtött. Most szeretnék megosztani veletek néhány olyan tippet, amelyeket tőle, a másik nagymamámtól és az édesanyámtól tanultam. Tóth Flóra írása.

A nagymamám rendszeresen meglep minket és a család többi tagját finomságcsomagokkal, amelyek általában egy hétre elegendő ínycsiklandóságot tartalmaznak. Mivel már évtizedek óta csinálja, igazi mestere a csomagolásnak. Számára természetes, hogy a régi befőttesüvegek és a különböző műanyag dobozok, mint például a tejfölös tartályok, új életet nyernek a konyhájában. Amikor tudja, hogy látogatást teszünk, nem egy nagy tálba pakolja a lányaim kedvenc ételeit – a galuskát és a "szaftos húst" –, hanem már előre porciózva készíti el őket. Így mindenkinek jut egy-egy adag, és még a saját részére is külön készít. Ugyanez a gondosság jellemzi a sütik és bármilyen más finomság esetében is.

Ami pedig nem fogy el, az kisebb adagokban kerül a fagyasztóba, így később a kiolvasztás is sokkal egyszerűbbé válik.

Neki hála mostanában én is elkezdtem kis adagokban fagyasztani a tésztaszószokat. Így, ha későn érünk haza, csupán néhány perc alatt fel tudom olvasztani őket, és máris kész az ízletes vacsora!

Egy igazán zseniális trükk, amit nagymamámtól lestem el, és különösen hasznos lehet a finnyás gyerekek, unokák és dédunokák étkezése során: ha akad olyan kis ínycsiklandó, aki nem bírja a hagymadarabkákat a levesekben, ragukban vagy tésztákban, akkor érdemes kipróbálni egy különleges módszert. Az elkészítés során, miután a hagymát megpirítottuk, csak annyit kell tennünk, hogy egy teáskanál szódabikarbónát szórunk rá. Ez a trükk nem ad semmilyen plusz ízt az ételhez, viszont csodát művel: a hagymakockák szinte teljesen feloldódnak, így a gazdag, aromás ízük megmarad, de mi magunk nem találkozunk a hagymadarabokkal az ételben. Így a gyerekek is örömmel falatozhatnak!

A megmaradt sült húst nem csupán újramelegítve használhatjuk fel, hanem bátran vékonyra szeletelve is, akár egy ízletes felvágottként, ami remekül illik kenyérhez vagy kiflihez. Nagymamám mindig is nagy zöldségkedvelő volt, így a házi "felvágottunk" mellé gyakran kerül paprika és paradicsom, ami számomra az egyik legfinomabb csemege. Annyira megszerettem ezt a kombinációt, hogy ma már én is gyakran készítek hasonlót különféle maradék húsokból, és a gyerekeimet is rászoktatottam. Ráadásul, ami még jobb, hogy ez a házi finomság valószínűleg sokkal kevesebb adalékanyagot tartalmaz, mint a boltban kapható felvágottak.

Bónusz ötlet, amit a nagymamám és én is egymástól függetlenül űzünk: Ha túl sok ételt készítettél, ajándékozd el. A gyerekeimnek is mindig mondom, hogy ha túl sok a gyümölcs vagy bármi uzsonnára, inkább osztogassák el, minthogy félig megerjedve kerüljön elő két nappal később a táskájukból. És itt

Nem szükséges hatalmas ételosztási akciókra gondolni: ha csak egy-két extra adag étel maradt, ami még biztosan nem fog elfogyni, érdemes átugrani a szomszédhoz. Az én nagymamám ezt nap mint nap megteszi. Ezzel nemcsak a pazarlást kerülheted el, de még a szomszédok szívét is megnyerheted!

A másik nagymamám titkos receptje mindig is a krumplis pogácsa volt, ami igazi mentőövet jelentett a konyhában. A tepsiben sült krumplit, a krémes krumplipürét, sőt még az olajban aranybarnára sült hasábburgonyát is ügyesen belecsempészte egy ízletes pogácsatésztába, varázslatos módon egyesítve az ízeket és a textúrákat.

A testvéreimmel a bolognai tészta volt a kedvencünk, és a nagymamám igazi varázsló volt a konyhában. Bármiből képes volt elővarázsolni egy bolognaiszerű ételt, legyen az maradék csirke vagy másféle hús. Persze, az igazi olasz raguhoz nem sok köze volt az elkészült fogásoknak, de ez senkit sem érdekelt. A paradicsomszósz íze úgy eltakarta a húsok sajátos jellegét, hogy mi csak élveztük a tésztát, és boldogan faltuk a nagymama kreatív remekműveit.

Anyukám titkos trükkje a vajas-leveles tészta volt, amely mindig megmentette a napot: a húsvéti sonka, a gombapörkölt, ami nem éppen fogyott, és a zöldséges húsragú – mind-mind remek alapanyaggá alakult, hogy aztán ínycsiklandó péksüteményekké formálja őket. Ezután gondosan becsomagolta őket uzsonnára, hogy mindig legyen valami különleges a tízóraira.

Ráadásul még a nagyobb sült húsokat is sikerült ledarálnia a húsdarálón (még az aprítógép megjelenése előtt!), hogy egy ínycsiklandó, vajas-leveles töltelék készüljön belőlük. Én ugyan nem merészkedtem el idáig, de már készítettem csirkepaprikást tésztabundában is.

A nagymamám nem csupán a napi étkezéseit gondolja át, hanem igazi mestere a tartósításnak is: polcain lekvárok és savanyúságok sorakoznak, készen arra az időszakra, amikor a friss zöldségek és gyümölcsök már nem állnak rendelkezésre (vagy amikor a gyerekeim hirtelen lekváros palacsintára vágynak). Ezzel a tudatossággal sajnos még nem rendelkezem, és jelenleg inkább kísérletezgetek lekvárok készítésével és fermentálással, de mindez inkább spontán módon történik, semmint alaposan megtervezett folyamat keretében, hogy mikor mit érdemes eltenni.

Ti hogy oldjátok meg ezt a problémát? Megtartjátok a megmaradt ételeket? Milyen módszereket alkalmaztok?