Márkus Luca megosztotta érzéseit a "Hogyan tudnék élni nélküled" című film forgatásának élményeivel kapcsolatban.

Márkus Luca a "Hogyan tudnék élni nélküled" című filmben egy eddig nem látott arcát tárta elénk, bemutatva sokoldalúságát és tehetségét.

Márkus Luca, a hazai filmsorozatok egyik legkedveltebb színésznője, két évvel ezelőtt már megkapta a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt, köszönhetően lenyűgöző alakításainak. Jelenleg annyira elmerült a munkájában, hogy a karácsonyi készülődésre is alig marad ideje, pedig mélyen vágyik arra, hogy több időt tölthessen a családjával.

Milyenek az érzéseid a premier után? Itt hatalmas sikere volt a filmnek.

Már a nyáron nagyon boldog voltam, hogy mindez megtörtént velem. Persze az is számít, hogyan fogadják a nézők, akiknek készült, de nekem egy film vagy előadás kapcsán talán az a legfontosabb, hogy a készítési folyamat mennyit ad nekem, hogy mennyit tanulhatok belőle, kikkel dolgozhatok együtt, és hogyan. Az már csak a ráadás, ha a végeredményt szeretik is nézni az emberek.

Egy hosszú és kihívásokkal teli forgatási időszak során rendkívül fontos, hogy milyen csapat jön létre. A forgatás nem csupán technikai feladat, hanem sokféle tényezővel és váratlan helyzettel kell szembenéznünk, amelyek feszültséget okozhatnak. Azonban a legfontosabb az, hogy a csapat hogyan tudja kezelni ezeket a nehézségeket. Szerencsére mi egy igazán összetartó közösséget alkottunk. Kiválóan éreztük magunkat egymás mellett, és a közös munka során szinte észrevétlenül oldottuk meg a felmerülő kihívásokat.

A nyarad a filmes világ forgatagában zajlott?

Összesen 47 napot töltöttünk a forgatással, és a film kerettörténetét már decemberben kidolgozták. A Balaton partján 16-17 napot dolgoztam, ami beleesett a színházi évadomba. Rengeteget ingáztam, gyakran a forgatás után siettem Budapestre az előadásaimra. Szerencsére egy támogató és energikus közeg vett körül, ami segített fenntartani a lelkesedésemet ebben a megpróbáltató időszakban, így a kihívások nem tűntek annyira megterhelőnek.

Eddig prózai szerepekben láthattunk a képernyőn sorozatokban, most egy merőben új oldaladat mutattad meg: táncolni és énekelni is remekül tudsz...

Aki színházba jár és követi a Vígszínházas előadásaimat, talán már látott zenés előadásokban játszani. 12 éves koromig klasszikus baletteztem, így van egy táncos előképzettségem. Filmben eddig csak egyszer kaptam táncos jelenetet, a Blokádban, a tánciskolai jelenetben. Tény, hogy az ember nem gyakran forgat zenés-táncos filmet, és aki nem jár színházba lehet, hogy most szembesül ezzel az oldalammal először. Örülök, hogy kaptam erre lehetőséget.

Mennyire vonzónak találod a musical világát? Gondoltál már arra, hogy színpadra lépj és megmutasd, mennyire tehetséges vagy ezen a területen? A szakma ismeri a képességeidet, vagy még felfedezésre vársz?

Nem tudom. Biztosan lesz olyan szakmabeli, aki most lát engem először táncolni vagy énekelni. Persze vannak olyanok, akik dolgoztak már velem és tudják, hogy van előképzettségem mindkét területen. Örülnék neki, ha lenne lehetőségem a jövőben is szerepelni hasonló produkcióban. A műfaji sokszínűséget nagyon szeretem, ez pedig a színházban jelenleg adott, és remélem a filmezés területén is az lesz.

Természetesen! Íme egy egyedi változat: „Beszéltél a zenei háttérről is…”

Nagyon nagy áldás, hogy az egyetemen Bagó Gizella tanárnőhöz jártam, és azóta is vele képzem a hangomat. Sokat tanultam tőle, kiszélesítette a lehetőségeimet, amire a hangommal képes vagyok. Olyan dolgokat is meg tudok oldani, amikre korábban nem gondoltam soha.

A film a 90-es években játszódik. Mennyire ismered ezt a korszakot?

Mindössze négy esztendőt töltöttem ebben az időszakban, ezért nem igazán maradtak élénk emlékeim arról, milyen is volt a mindennapi élet e korszakban. A szüleimmel és a családommal beszélgetve azonban előtérbe kerültek emlékek és történetek, amelyek betekintést nyújtanak abba, hogyan éltünk akkor. Vajon akkor könnyebb volt a boldogulás, mint ma? Milyen változások történtek azóta, amelyek megkönnyítették az életünket? Még ha a film nem is a társadalmi rendszer bemutatásáról szól, a háttérben mégis ott vannak ezek a kérdések és tapasztalatok.

Megtetszett valami ebből a korszakból?

Imádtam ezeket az őrült ruhákat, a mai napig szívesen viselek hasonlókat. A privát életemben is sokszor úgy öltözködöm, mintha a 80-90-es évekből léptem volna ki. Sokszor mentem úgy forgatni, hogy azon nevettek az öltöztetők, hogy akár maradhatok a ruháimban is. Szeretem a színeket, és azt, amikor ezekben meg lehet bolondulni, és ez a korszak ezt képviselte.

Imádod a turkálókat, ahol felfedezheted ezeket a különleges kincseket?

Igen, nagyon. A díszbemutatóra is egy turkálós, vérnarancs bundában érkeztem. Anyukámtól és a nagymamámtól örököltem ezt a különös vonzódást, élvezem, hogy kincsekre lehet lelni és nem kerülnek a fél fizetésembe. Persze, a fenntarthatóság is fontos. Nagyon jó az az érzés, hogy rám várt, és nekem kell hazavinnem.

A filmben a lányok teljesen el voltak bűvölve a rocksztár fiúk varázsától. Te is az a típus vagy, aki lelkesen követi a kedvenc zenészeit, és rajong a koncertélményekért?

Alapvetően nem vagyok az a tipikus rajongó, akit elragad egy sztár iránti hóbort. Tinédzserként sosem tapasztaltam meg azt a különös érzést, amikor egy lány szívét megdobogtatja valaki, aki elérhetetlen, híres és tehetséges, esetleg még vonzó is. Csak egyszer éltem át hasonló helyzetet: amikor a bátyámmal eljutottunk egy hazánkban kevésbé ismert Black Pumas koncertre. Már régóta vágytam erre a pillanatra, hiszen imádom a zenéjüket, és a frontember iránti lelkesedésem határtalan.

A koncert közben leugrott közénk, meg tudtam érinteni, és ott énekelt tőlem fél méterre. A bátyám videózott, és készült rólam egy olyan felvétel, ami rácáfol arra, hogy nem tudok rajongani, de ezt a videót mélyre elástam. Az a fajta rajongás viszont, ami annak szól, hogy valaki jól néz ki és ezért kiteszem a poszterét a szobámba, számomra elképzelhetetlen.

A párod is veled tartott a vetítésre, hogy élvezhesse, ahogy mindenki körülöttetek rajong?

Nagyon boldog vagyok, hogy büszke rám, és mindig ott áll mellettem, függetlenül a helyzettől. Örömmel ünnepli a sikereimet és az ezzel járó eseményeket, és mindenben támogat. Ha azonban valami, ami a szakmám része, kényelmetlen lenne számára, akkor valószínűleg sokkal nehezebb lenne az együttműködésünk.

Milyen különleges módon készülődsz a karácsonyra? Milyen hagyományokat követsz, vagy esetleg új szokásokat vezettél be? A karácsonyi időszak tele van varázslattal, és mindenki másképp éli meg. Te hogyan tervezed az ünnepi készülődést?

Teljes káoszban élem a napjaimat, próbálva lépést tartani mindazzal, ami körülöttem zajlik. A következő hetekben közönségtalálkozók várnak ránk a filmmel, és folyamatosan interjúkat adok, miközben a decembert a színház színpadán töltöm. Minden este elfoglalt vagyok, nincs egyetlen szabad órám sem. Még december 25-én is dupla előadást tartok, és ez a tempó egészen 31-ig folytatódik.

. Sajnálom is, mert szeretem az adventi időszakot, a karácsonyt, szeretek rá készülni, ajándékozni és mindent, ami ezzel jár. Főleg azt, hogy együtt lehetek a szeretteimmel és körbeülhetünk otthon, Debrecenben egy asztalt, ami ritkán történik meg.