Az indoeurópai nyelvcsalád továbbra is számos izgalmas felfedezést kínál számunkra.
Egy nemzetközi kutatócsoport, amelyben magyar szakemberek is részt vettek, felfedte az indoeurópai nyelvcsalád eredetének hiányzó láncszemét. Eredményeikről a neves Nature című tudományos folyóiratban számoltak be, bemutatva a genetikai vizsgálatok során elért eredményeiket.
Hol rejlik az indoeurópai nyelvcsalád eredete? Erre a kérdésre kereste a választ az a több mint 130 szakemberből álló nemzetközi kutatócsoport, amely az elmúlt években több mint száz, a Krisztus előtt 6400 és 2000 közötti időszakra keltezhető eurázsiai lelőhelyről 435 őskori ember DNS-ét elemezte. A kutatásban a mai Magyarország területén található őskori közösségek régészeti, fizikai antropológiai és archeogenomikai elemzésével vettek részt a HUN-REN BTK Archeogenomikai Intézet és a HUN-REN BTK Régészeti Intézet, az ELTE TTK Embertani Tanszék, a Szegedi Tudományegyetem, a Déri Múzeum, a Damjanich János Múzeum és a Magyar Természettudományi Múzeum munkatársai.
Az indoeurópai nyelvek száma meghaladja a négyszázat, és olyan jelentős csoportokat ölelnek fel, mint a germán, a román, a szláv, az indoiráni és a kelta nyelvek. Jelenleg ezek a nyelvek a modern európai lakosságon túl a világ népességének közel felét beszélik. A kutatások szerint e nyelvek a proto-indoeurópai nyelvből származnak, amelynek kialakulását és terjedését a történészek és nyelvészek a 19. század óta tanulmányozzák. Azonban a nyelvcsalád eredetével kapcsolatos tudásunk még mindig számos kérdést rejt magában.
Korábbi genetikai kutatások már bizonyították, hogy a Fekete- és Kaszpi-tenger északi területein elhelyezkedő Pontusz-Kaszpi sztyeppén egykor virágzó Jamnaja kultúra közösségei a Krisztus előtti 3100 körüli időszaktól kezdve mind nyugat, mind kelet felé, Közép-Ázsiába is elindultak. E terjeszkedés következtében a magyarországi Alföldön is nagyszámban megjelentek a jellegzetes halmokról, az úgynevezett kurgánokról ismert temetkezési helyszínek.
Az új kutatások során Kelet-Európa és Délnyugat-Ázsia területén, a Krisztus előtti 5-4. évezredben három fontos genetikai átmenetet azonosítottak. Az első a Kaukázus és az alsó Volga vidékén kialakult populáció, ahol a kaukázusi vadászó-gyűjtögető csoportok genetikai öröksége dominált. A második genetikai gradiens a Volga-vidéken alakult ki, amely a Kaukázus-alsó-Volga népei és a Felső-Volga menti kelet-európai vadászó-gyűjtögetők keveredéséből származik. A harmadik, Dnyeper-gradiens a nyugatra húzódó Kaukázus-alsó-Volga közösségek és a Fekete-tenger északi partvidékén élő újkőkori vadászó-gyűjtögető népek fúziójából született, e folyó mentén. E genetikai vizsgálatok alapján ezek a csoportok képezték a későbbi Jamnaja kultúra alapját Krisztus előtt 4000 körül, amely gyors népességnövekedésnek indult, majd a kedvező klimatikus és környezeti viszonyok révén terjedésnek is.
Ezen "sztyeppei ősök" genetikai állományának megjelenése Eurázsia-szerte tetten érhető a Krisztus előtt 3100-1500 közötti időszakban. Az elmúlt ötezer év demográfiai eseményei közül ez, a sztyeppevidékről kiinduló Jamnaja kiáramlás gyakorolta a legnagyobb hatást az európai emberek genetikai állományára is, és - bár a nyelv és a genetikai leszármazás nem mindig fedi egymást - így is valószínűsíthető, hogy az indoeurópai nyelvek elterjedésével is kapcsolatba hozható népességtörténeti jelenséggel állhatunk szemben.
Az indoeurópai nyelvek egyetlen olyan ága, amely korábban nem mutatott sztyeppei előzményeket, az anatóliai volt, beleértve a hettitát is, amely valószínűleg a nyelvcsalád legrégebbi elszakadt ága, és ezért egyedülálló módon őrizte meg azokat a nyelvi archaizmusokat, amelyek az összes többi indoeurópai ágból eltűntek. A frissen megjelent tanulmány felvetése alapján ez a közösség genetikai értelemben a most újonnan felfedezett Kaukázus-alsó-Volga-vidéki gradienssel hozható összefüggésbe. Ennek felismerése jelentheti azt a hiányzó láncszemet, amely genetikailag és ezáltal áttételesen nyelvészetileg is megteremti a kapcsolatot az eneolitikum időszakában az Észak-Kaukázus és a Volga alsó folyása közötti sztyeppevidéken és az Anatóliában a hettita korszak előtt vagy alatt élt közösségek között.
A kutatás eredményei szerint a Jamnaja közösségek egykori genetikai ősállománya körülbelül nyolcvan százalékban a frissen felfedezett Kaukázus-alsó-Volga-vidéki csoportból eredeztethető. Ez a csoport emellett a bronzkorban Közép-Anatóliában élő hettita nyelvű közösségek egyik, legalább egy tized részbeni ősének is tekinthető. Ebből következően a Kaukázus-alsó-Volga-vidéki csoport jelentős szerepet játszik az indoeurópai nyelveket beszélő népek történetében, mivel őket lehet a legjobban összekapcsolni az Észak-Kaukázus és az Alsó-Volga vidékén beszélt proto-indo-anatóliai nyelv, a hettita és az összes későbbi indoeurópai nyelv ősének képviselőivel.
A Magyarország területéről származó genetikai minták a Jamnaja közösségek legnyugatibb elterjedési zónájából származnak, amelyeket az elmúlt évtizedekben feltárt alföldi halmok temetkezéseiből nyertek (például Dévaványa, Kunhegyes, Nagyhegyes, Sárrétudvari és Mezőcsát). Az új kutatási eredmények megerősítették ezen egyének kelet-európai genetikai összefonódásait. Egy különleges temetkezés nyújt betekintést a múltba, amely Krisztus előtt 4200 környékéről származik, és a Csongrád-Kettőshalom lelőhelyen található. Az itt eltemetett férfi a Kárpát-medencében az egyik legkorábbi, genetikai elemzéssel is igazolt sztyeppei származású személy, akinek a származását a Volga folyó mentén is azonosították.
A magyarországi lelőhelyekről származó emberi DNS-mintákat részben a HUN-REN BTK Archeogenomikai Intézet laboratóriumában, részben pedig a Bécsi Egyetemen és a Harvard Egyetemen elemezték. A különböző projektek keretében kutatás alatt álló közösségekről a közeljövőben újabb izgalmas régészeti, nyelvészeti, antropológiai és archeogenomikai felfedezések várhatók.
