Elhunyt Ágh István, a Kossuth-díjas költő, akinek lírai világát sokan csodálták és ünnepelték. Művei mély érzelmeket és gondolatokat közvetítettek, maradandó nyomot hagyva a magyar irodalomban. Életműve egyedülálló, gazdag képi világával és emberi érzései
A Nemzet Művésze címmel kitüntetett költő, író, műfordító, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja 87 éves volt.
Ágh István 1938. március 24-én született Felsőiszkázon, parasztcsaládban, írja megemlékezésében a Litera. Eredetileg Nagy István, az Ágh írói nevet 1968-ban vette fel hivatalosan. Bátyja Nagy László költő. Tapolcán járt gimnáziumba, majd elvégezte az ELTE BTK magyar-könyvtár szakát. Két éven át volt a Munka című folyóirat kulturális rovatának vezetője. 1975-ben az Új Írás versrovat-vezetőjeként folytatta szerkesztői tevékenységét, mindeközben a Magyar Nemzet szerződéses munkatársaként irodalmi publicisztikákat írt, majd 1997-től a Hitel munkatársaként dolgozott.
Első verseskötete, a Szabad-e énekelni, 1965-ben látott napvilágot, és azóta több mint húsz újabb verseskötet követte. Ezek között megtalálhatók az összegyűjtött versek is, mint például a Boldog vérem (1979) és az Összegyűjtött versek (2013), valamint a válogatott és új költemények, mint a Mivé lettél (1998) és a Válogatott versek (2000). Legutóbb, 2015-ben a Válasz hazulról című kötet is megjelent az életműsorozat részeként. Ezt követően három versgyűjtemény látott napvilágot: az Elvarázsolt ének (2017), a Szélcsend (2020) és a Rekviem (2023).
Kétszer, először 1969-ben, majd 1980-ban, elnyerte a rangos József Attila-díjat. 1986-ban az Artisjus Irodalmi Díjat is magáénak tudhatta, végül 1992-ben a Kossuth-díjjal is kitüntették.
