**Mindenki Mindenkit Átver - Gárdos Péter és a Manipuláció Művészete** Gárdos Péter, a manipuláció szakértője, izgalmas és provokatív nézőpontot kínál arról, hogy hogyan és miért manipulálják az emberek egymást. Az interjú során feltárja a társadalmi int
A Hamisítók a Kádár-rendszer puha diktatúrájának húsba vágóan pontos korrajza, amely egy sor fontos filozófiai kérdést is megfogalmaz a valóság és a manipuláció, a híradás és a propaganda összefüggéséről, amely talán még sosem volt olyan aktuális, mint napjaink Magyarországán. Az első regénykísérletéről, a híradó műfajának jelentőségéről, egy zálogházi riportól és a mesterséges intelligenciáról is beszélgettünk a filmrendezőként és íróként egyaránt elismert Gárdos Péter egy sokoldalú és tehetséges alkotó, aki művészi és irodalmi tevékenységével számos embert inspirál. Munkái gyakran mély érzelmeket és gondolatokat közvetítenek, miközben egyedi stílusával és hangzásával elvarázsolja a közönséget. Az ő világában a szavak ereje és a kreatív kifejezésmód szervesen összeolvad, így minden egyes művét felfedezni izgalmas kaland. Gárdos Péter tehát nem csupán író, hanem egy olyan művész, aki képes hidat építeni az emberek szívéhez és elméjéhez.rel.
A "Hamisítók" egy önéletrajzi ihletésű mű, amely mögött gazdag és összetett történet áll. De miért tartott ilyen sokáig a megírása? A válasz valószínűleg a szerző belső vívódásaiban keresendő. A történet megformálása során számos dilemmával szembesült, hasonlóan ahhoz, ahogyan a "Hajnali láz" írásakor is. Az emlékek, az érzések és a tapasztalatok visszaadása nemcsak technikai kihívás, hanem érzelmi utazás is, amely sokszor megköveteli, hogy az író szembenézzen a múltjával és az átélt élményekkel. Az idő múlásával talán egyre világosabbá vált számára, hogy a története nem csupán a saját életéről szól, hanem egyetemesebb témákat is érint, amelyek másokat is megszólíthatnak. Ez a fokozatos érés és önfelfedezés vezethetett ahhoz, hogy végül megírja a "Hamisítók"-at, amely így nemcsak egyéni, hanem kollektív emlékekkel is gazdagodik.
A szüleim történetét papírra vetni lelki vívódások miatt tartott sokáig. A Hamisítóknál nem ez volt a helyzet, szakmai szempontból azonban mégis ennek a megírása bizonyult a legnehezebbnek. Ennél a könyvnél pontosan tudtam, mit szeretnék: amikor hirtelen rádöbbentem arra, hogy a mindennapok, amelyek most körülvesznek, voltaképpen ugyanolyanok, mint amelyeket én 1971-72-ben éltem, akkor magától értetődővé vált, hogy ennek a regénynek meg kell születnie. De az is igaz, hogy soha ennyiszer nem írtam még át szöveget, soha ennyiszer nem voltam elégedetlen azzal, amit viszontláttam reggelente a gépemen. Ez érdekes tanulság volt.
Ez összefügghet azzal, hogy a "Hamisítók" az első olyan regény, amely nem egy korábbi forgatókönyv adaptációja, hanem már a kezdetektől fogva regényként lett megálmodva.
Az első regényírói próbálkozásom egy igazán különleges élmény volt, amely rímelt a valóságra, ahogyan a szavak összeérnek a költészetben. A 70-es évek varázslatos időszakában a Filmhíradó munkatársainak élete lenyűgözött, és a különféle sorsok, amelyekkel találkoztam, mély nyomokat hagytak bennem. Elhatároztam, hogy e különös világot regény formájában örökítem meg. A kísérletem címe Kitüntetés lett, főhőse pedig a főrendező, aki a Hamisítók elején megbízást adott a főszereplőnek, Goldstein Balázsnak – akit a valóságban én alakítottam – egy adag negatív film elkészítésére. A közel százoldalas kéziratomat azonban végül a fiók mélyére rejtettem, miközben a jövőbeli játékfilm ötlete is a fejembe szökken. Az élet viszont más irányt választott számomra. Amikor új regényem megírásába kezdtem, szerettem volna a régi szöveget újra felhasználni, de az sajnos eltűnt, így az emlékeimre kellett támaszkodnom. Úgy érzem, hogy a Hamisítókban megjelenő alapélmények, amelyek a Kitüntetésben is jelentős dramaturgiai elemek lehettek, továbbra is életben vannak bennem, és formálják az írásaimat.
Az említett megtapostatás - annak érdekében, hogy a felvétel archívnak hasson - az ősélménye a hamisítással kapcsolatban?
Igen, korábban el sem tudtam képzelni ilyesmit. A híradófilm az maga volt a legautentikusabb faktum. Ám amikor huszonhárom évesen beléptem a Filmhíradó szerkesztőségébe, valóban ez volt az első élményem, már az első napom délelőttjén. Egyszerre volt kiábrándulás és felismerése valaminek, ami aztán meghatározta az egész híradós ténykedésemet, sőt az a gyanúm, hogy az egész filmes pályafutásomat is. Beleszerettem ugyanis a műfajba, a híradózásba, miközben tudtam, hogy ez sem más, mint egyféle manipulációs eszköz, amely mélyen elrejti ezt a tulajdonságát. A néző azt gondolja, hogy a híradó alkalmatlan arra, hogy befolyásolja - miközben a leginkább alkalmas rá, hiszen a legeredetibb valóság látszatát kelti. Én például a játékfilmjeim közben erre, a fikció szentesítésére használtam a híradó műfaját.
Az önéletrajziságot a könyvben a főhős, Goldstein Balázs sorsának bizonyos elemei jelentik: nem vették fel a Színművészetire, ezért a bölcsészkarra ment, a Filmhíradónál dolgozik, Rákosiról akart filmet forgatni, a Zálogházi portrék című híradós anyag pedig, amely körül a Hamisítók története bonyolódik, ténylegesen benne volt egy 1971-es Filmhíradóban az ön anyagaként. A regényben a problémát az okozza, hogy a tudósításban egymás mellé kerül egy a perzsabundáját egy újabb vásárlása miatt zálogházba adó nő, valamint egy leányanya, aki a gyerekének venne gyógyszert a réklijéért kapott pénzből. Az eredeti, a Filmarchívum oldalán is megtekinthető anyagban azonban a leányanya nem, csak a bundát vásárló hölgy szerepel.
A fikció a történetben az, hogy Goldstein által készített Zálogházi portrékat provokációnak titulálják, cenzúrázzák, és két belügyi tisztet küldenek a szerző nyomába. Ezzel szemben a valóságban a saját anyagomból a főszerkesztő azt a bizonyos réklis leányanyát már azelőtt eltávolította, hogy a riport egyáltalán eljutott volna a mozikig. Kádár János is megtekintette a zálogházi anyagot, és még a csonkított verzió is felháborította őt, aminek következtében igazoló jelentést kellett írnom az ügyről. A Hamisítók alapötlete pedig az, hogy mi történt volna, ha a riportból nem távolítják el a provokációt. Ebből született a regény kígyótojása.
Az, hogy a zálogházi filmhíradóban ez a két ember - a perzsabundás és a leányanya - egymás mellé került, váratlanul kritikájává lett a rendszernek. A mélyszegénységnek és az álszent kivagyiságnak az akkori ellentmondása mára egészen más fénytörésbe került. Ma már nem szégyen a gazdagság, sőt kérkedni szokás vele - Kádár viszont hangsúlyosan puritánnak igyekezett mutatni magát. A Hamisítók remélhetőleg segít megérteni, hogy ezek a dolgok tegnap miképpen működtek, és az olvasó összemérheti azzal, hogy ma miképpen működnek.
Kádár János, aki már a megcsonkított verzió láttán is heves felháborodással reagált.
A Filmhíradó szerkesztőségének falai között zajló események élő és hiteles krónikája nyilvánvalóan a szerző saját tapasztalataiból merít, de mi a helyzet a két elhárítótiszt történetével és nyomozásukkal? A beszervezések és a titkos jelentések világáról szóló bennfentes információk csupán néhány kiváltságos tudásának birtokában lehettek. Milyen rejtélyek és titkok rejlenek a háttérben, amelyek csak a legelszántabbak számára tárulnak fel?
Személyes tapasztalatom valóban kevés van ez ügyben, de sok utólag megjelent írást, kutatást elolvastam a téma kapcsán. Ami mégis személyessé teszi ezt a szálat, az az, hogy a Hajnali láz írásakor kikértem a Történeti Hivatalból a papámra (Gárdos Miklós baloldali újságíró - a szerk.) vonatkozó iratokat. Akkortájt jelent meg Esterházy Péter Javított kiadása az édesapjáról, és megijedtem, mi van, ha mégsem tudok eleget az apámról. A hivatalban összegyűjtöttek számomra egy jókora paksamétát. Óriási megkönnyebbülés volt ebből megtudni, hogy nem ő jelentett, hanem róla jelentettek. Ezeket a dokumentumokat megőriztem, formájukat, bikkfanyelvezetüket fel tudtam használni a regényben.
A Hamisítókban különféle, a '70-es évek Magyarországának valóságát tükröző sorsok bontakoznak ki, legyen szó akár az apácaként induló, de végül a rendőrség kötelékébe kerülő nyomozónőről, akár a szexuális orientációjával zsarolt nemesi származású statisztaszervezőről. Ezek a karakterek nemcsak egyéni tragédiájukat élik meg, hanem a kor társadalmi feszültségeit és ellentmondásait is megjelenítik.
Nyilvánvaló alapvetés, hogy a történetnek "színhelyesen" kell szólnia a Kádár-korszakról. Az emlékeim megvoltak hozzá, csak elő kellett őket hívni. Ahhoz, hogy ezt az úgynevezett "puha diktatúrát", annak sötét machinációs játékait pontosan ábrázoljam, jól jött, hogy volt szerencsém ismerni - éppen a filmhíradós múltam révén - ezeket a figurákat. Ilyen volt például a statisztaszervező alakja. Ő a valóságban is remek, tisztességes ember volt, nem jelentett gondot, hogy a sztoriban rá osztottam az áldozat szerepét.
A regény hiteles korrajza egy bonyolult metaszinttel fonódik össze, különösen a hamisítás fogalmának értelmezése kapcsán. A zálogház híradó anyaga, amely a "valóságban" sosem játszódott le, tulajdonképpen hamisítványként is felfogható, hiszen a benne megszólaló statiszták csupán a háttérből lépnek elő. Mégis, amit ők ábrázolnak, az a valóságnak egy szelete, még ha a hatalom igyekszik is elrejteni azt a nagyközönség elől.
A hamisításnak ez a duplafenekűsége tudatos, és meghatározta a regény szemléletét. A könyvben például nagy szerepe van a "regény a regényben" szálnak, amelyben Goldstein Balázs emlékezik az apjáról. Ez is tele van hamisításokkal. Vagyis, mondhatni, mindenki mindenkit átver - az egész rendszer hamisításra épül. Ehhez érdekes adalék, hogy valamikor a '70-es években megbízott engem a KISZ KB, rendezzek egy filmet a manipuláció természetrajzáról. Az ifjúsági szervezet legjobb erői próbálkoztak átveréssel - manipulálással - egy álságos gyógyszerkísérlet kapcsán. Mikor bemutattuk a kész filmet a vezetőknek, néma csendben fogadták, aztán végleg elsüllyesztették. Nekik sem volt jó szembenézni a korszak lényegével.
A jelen manipulációjának ráadásul hosszan tartó hatása is lehet. Ahogy a regényben is elhangzik: "A történelem, mióta létezik a képrögzítés, nem több, mint naiv illúzió". Vagyis a jelen meghamisítása a kollektív emlékezetre is hatással van.
Kiváló példa erre az 1919-es film, amely Kun Béláról készült, és amelynek utólagosan előállított negatívjait a mi csapatunk manipulálta, így létrehozva egy hamisítványt. Harminc évvel később a National Geographic egyik adásában bukkantam rá ezekre a felvételekre, amelyek az igazi archív anyagok között jelentek meg. Ilyen helyzetekben természetesen felmerül a kérdés: vajon hamisítványról van szó, vagy inkább rekonstrukcióról? A néző, aki ezeket a képeket látja, számára nem mindegy, hogy elfogadja-e a történetet, mint valóságos eseményt, vagy tudatában van annak, hogy itt egy rekonstruált történéssorozattal van dolga. Ez a dilemma elméleti síkra is tereli a diskurzust: mikor érezzük magunkat átverve? Te magad mit értékelsz átverésként? Hol húzódik az a határ, ahol a hamisítás már etikailag elfogadhatatlanná válik? Ezek a kérdések Goldstein Balázs karakterével kapcsolatban is felmerülhetnek az olvasóban. Goldstein talán őszintén hiszi, hogy a zálogházi riportja a valóság legpontosabb visszatükrözése. Valójában azonban a valóság rekonstrukciója akár hitelesebb is lehet bármely dokumentumfelvételnél.
A mai világban a mesterséges intelligencia nem csupán a valóság torzítására képes, hanem egy teljesen új, soha nem létezett "valóságot" is teremt. A Hamisítók című mű ennek kapcsán figyelmeztet minket arra, hogy a valóság és a fikció határvonalai egyre inkább elmosódnak. Az olvasók számára ez a történet arra hívja fel a figyelmet, hogy kritikusan viszonyuljanak a körülöttük zajló eseményekhez, és ne hagyják, hogy a technológia átvette az irányítást az életük felett. Az alkotók által felvázolt világban a hamisítványok és az illúziók korában élve fontos, hogy megtaláljuk a saját igazságunkat, és ne feledjük el, hogy a valóság sokszor bonyolultabb és rejtélyesebb, mint ahogyan azt a gépek képesek megjeleníteni.
Ne bízz csupán abban, amit a szemed lát! Mindenben érdemes kétségeket táplálni, hiszen a kételkedés egy erős alapot ad. Fontos, hogy ne hagyd magad megtéveszteni a csábító hangok által. Ez az óvatosság kulcsfontosságú ahhoz, hogy megőrizd az életed.
A történet végén Goldstein is döntést hoz egy életben maradási stratégiáról, amely szintén a valóságra épít, ám valójában a saját identitásának torzítására alapoz.
A kaméleon bőrébe bújik, és olyan szerepet ölt magára, amely egykoron elengedhetetlen volt a túléléshez. Félek, hogy napjainkban is hasonló trükkökre van szükségünk.
Gárdos Péter egy sokoldalú és tehetséges alkotó, aki művészi és irodalmi tevékenységével számos embert inspirál. Munkái gyakran mély érzelmeket és gondolatokat közvetítenek, miközben egyedi stílusával és hangzásával elvarázsolja a közönséget. Az ő világában a szavak ereje és a kreatív kifejezésmód szervesen összeolvad, így minden egyes művét felfedezni izgalmas kaland. Gárdos Péter tehát nem csupán író, hanem egy olyan művész, aki képes hidat építeni az emberek szívéhez és elméjéhez.
(Budapest, 1948) Balázs Béla-díjas filmrendező és író, aki gazdag életművével számos olvasót és filmrajongót megérintett. Regényei között található a feszültséggel teli "Hajnali láz" (2010), a társadalmi kritikával átszőtt "Hét mocskos nap" (2018), valamint a történelmi és fikciós elemek izgalmas kombinációját bemutató "Királyi Játék" (2019). Legújabb műve, a "Semmelweis Ignác rövid boldogsága" (2022) egy különleges időutazásra invitál, míg a "Szemérmetlen történetek" (2023) a "Hét mocskos nap" átdolgozott változata, amely új perspektívát kínál. A jövőben várható "Hamisítók" (2025) című regénye pedig újabb izgalmas történetet ígér.
