Karácsonyi étkezéseink hagyományai mélyen gyökereznek a kultúránkban, és minden falat mögött ott lapul egy-egy történet. Az ünnepi asztalra kerülő ételek nem csupán a táplálkozás szükségleteit elégítik ki, hanem a családi összejövetelek, a szeretet és a k

A mákos süteményektől kezdve a töltött káposztáig mindennek jelképe van.

A magyarok körében csakúgy, mint régen, ma is tájegységenként változó, mi kerül a szépen megterített karácsonyi asztalra, néhány fogás azonban egészen biztosan helyet kap rajta régiótól függetlenül.

Őseink elsősorban olyan ételeket fogyasztottak a kereszténység egyik legnagyobb ünnepén, amelyektől azt remélték, bőséget hoznak a családra. Így vált népszerűvé a bab, a lencse, a mák és a dió is. A hal már az újabb idők terméke, a szimbólum viszont változatlan, pikkelyei a gazdagságot jelképezik.

Szenteste hagyományosan paszulylevessel indították az ünnepi vacsorát, amit követően mákos csíkot fogyasztottak. A főfogásból pedig mindig hagytak egy kis adagot az asztalon az éjszakára, hogy ha az angyalok vagy a már eltávozott szeretteik látogatást tennének, ne érkezzenek "üres kézzel".

A mákos tészta után rendszerint egy almát annyi cikkre vágtak, ahányan helyet foglaltak az asztalnál. Ez arra volt hivatott, hogy ha a család valamelyik tagja eltévedne, eszébe jusson, kikkel ette együtt az almát karácsonykor, és így hazataláljon.

Ezt követően mézbe mártott fokhagymával fűszerezték meg a szentestét, mert ez hitük szerint megvédte a családot a torokfájástól - ez még ma is elterjedt gyógymód -, ezzel együtt az élet édességére emlékeztett őket.