Negyven évvel ezelőtt valósult meg a történelem egyik legnagyobb hatású segélykoncertje, a Live Aid, amely az emberek összefogását és a globális szolidaritást hirdette. | ma7.sk

Az etióp polgárháború következtében 1983 és 1985 között Etiópiát súlyos éhínség sújtotta, mely több mint 7 millió embert érintett. 1984. októberében Michael Buerk, a BBC afrikai tudósítója elkészítette az országban azt a megrázó riportot, amely világszerte több mint négyszáz tévécsatornán futott. Az adás eljutott milliókhoz, és sokak, köztük Bob Geldof, a Boomtown Rats ír punkzenekar énekese számára is sokkoló élmény volt. Geldof, akit mélyen megérintett az afrikai szenvedés, úgy döntött, hogy cselekednie kell a segítségnyújtás érdekében.
Midge Ure-ral, az Ultravox együttes tagjával mozgósította a brit és ír könnyűzene nagyságait, köztük olyan sztárokat, mint Sting, Phil Collins, Boy George, George Michael, Paul Young, a U2, a Spandau Ballet vagy a Duran Duran, akik Band Aid elnevezéssel 1984 november 25-én egy londoni stúdióban felénekelték a Do They Know It's Christmas? című dalt.
A decemberben megjelent kislemez B oldalán olyan ikonikus művészek üzeneteit örökítették meg, mint Paul McCartney és David Bowie, akik a felvétel idején nem tudtak jelen lenni. A Do They Know It's Christmas? című dal hihetetlen sikerrel zárta az évet, hiszen mindössze egy év alatt 8 millió fontot gyűjtött össze Etiópia megsegítésére, ami messze felülmúlta Geldof elvárásait. A dal inspiráló hatására az amerikai popzene legnagyobb nevei is összefogtak, és megszületett a Michael Jackson és Lionel Richie által írt We Are the World, amelyben olyan legendák léptek fel, mint Harry Belafonte, Bob Dylan, Cyndi Lauper, Paul Simon, Bruce Springsteen, Tina Turner és Stevie Wonder. Mivel az etióp válság továbbra is súlyosbodott, és a szomszédos Szudán is éhínséggel küzdött, Geldof és Ure elhatározták, hogy megrendezik a Live Aid-et, egy globális jótékonysági koncertet, amelynek célja, hogy még több pénzt gyűjtsenek, és felhívják a világ figyelmét az afrikai népek sanyarú sorsára.
A koncertet 1985. július 13-án egyidejűleg rendezték meg a londoni Wembley Stadionban és a philadelphiai John F. Kennedy Stadionban. Ugyanezen a napon a kezdeményezés ihlette koncerteket más országokban is tartottak, köztük Ausztráliában, és Nyugat-Németországban is.
Ez volt minden idők egyik legkiemelkedőbb műholdas kapcsolódása és televíziós közvetítése, amely során a becslések szerint 150 országban 1,9 milliárd ember figyelte az élő adást. Az akkori szocialista országok közül csupán Jugoszlávia engedte meg az élő közvetítést, míg a Magyar Televízió egy összefoglalót sugárzott az eseményről. A program helyi idő szerint délben indult Wembley stadionjában, a Status Quo együttes Rockin’ All Over the World című slágerével, amelyen Károly walesi herceg és Diana hercegné is jelen voltak. Két órával később Joan Baez köszöntötte az amerikai koncert közönségét, és így kezdte meg a műsort: "Ez a ti Woodstockotok, ami már régóta esedékes volt."
A rendezvényen több mint 75 neves előadó lépett fel, köztük olyan ikonikus zenekarok, mint a U2, a The Who, a Queen, a Duran Duran, és a Dire Straits. Emellett a Cars, a The Boomtown Rats, Tom Petty és a Heartbreakers, a The Pretenders, a Simple Minds, a Spandau Ballet, valamint a Judas Priest és a Black Sabbath Ozzy Osbourne-nal is képviseltette magát. A Beach Boys, a Crosby, Stills and Nash, a Status Quo, a The Style Council, a Hall and Oates, és a Thompson Twins szintén hozzájárultak a programhoz. Szólóelőadóként pedig olyan művészek, mint Sting, David Bowie, Elton John, Eric Clapton, George Michael, Madonna, Paul McCartney, Phil Collins, Mick Jagger, Tina Turner, Sade Adu, Neil Young, Paul Young, Bryan Adams, Bryan Ferry, Adam Ant, Nile Rodgers, Elvis Costello, Howard Jones, Teddy Pendergrass és Alison Moyet is részt vettek a kampányban.
Az előadások folyamatosságának megőrzése érdekében a művészek maximum 20 percet rendelkeztek fellépésükre, és a színpadi technikai eszközöket is a lehető legminimalistábbra kellett redukálniuk.
A londoni esemény fénypontja a Queen együttes huszonegy perces fellépése volt, mely során Freddie Mercury egyedülálló teljesítményt nyújtott. Ezt követően számos kritikus és zenész a valaha volt legjobb élő rockkoncertnek nevezte a Queen produkcióját. Érdekes, hogy Phil Collins volt az egyetlen előadó, aki mindkét koncerten fellépett: először Londonban, délután háromkor énekelt, majd gyorsan átrepült az Atlanti-óceánon, hogy este nyolckor a JFK Stadionban is színpadra lépjen az "Against All Odds" című dallal. Paul McCartney és Pete Townshend a londoni finálé alatt Bob Geldofot támogatták, miközben közösen adták elő a "Do They Know It's Christmas?" számot, míg az amerikai koncert a "We Are the World" dallal zárult.
A Live Aid esemény keretében körülbelül 140 millió dollárt sikerült összegyűjteni, amit azzal a céllal próbáltak eljuttatni, hogy non-profit szervezetekhez kerüljön. Azonban több forrás szerint az áldozatoknak szánt támogatás jelentős része valójában fegyvervásárlásokra ment el.
Geldolfot adománygyűjtő munkájáért Nobel békedíjra terjesztették fel, és 1986-ban II. Erzsébet királynő tiszteletbeli lovaggá ütötte. 2005 júliusának elején, az éves G8-csúcstalálkozó előtt Geldof Live 8 néven koncertsorozatot szervezett a világ 11 országában, hogy felhívja a figyelmet a globális szegénységre. Az eseményen több mint 1000 zenész lépett fel, amelyet több mint 180 televíziós és 2000 rádióhálózaton közvetítettek. A Live Aid 40. évfordulója alkalmából a BBC Two bemutatta a háromrészes Live Aid at 40: When Rock 'n' Roll Took on the World című dokumentumfilmet, számos rádióállomás pedig különkiadással emlékezik meg a koncertről.