A múlt varázslatos ünnepe: Karácsony régi időkben Amikor a hópihék táncolva hullottak alá, és a levegőt a fenyőfák illata töltötte be, a régi idők karácsonya különleges varázst hordozott magában. Az utcákon gyertyák fénye pislákolt, és a gyermekek izgato
- Anyák napjára, a szeretet ünnepére Az anyák napja a szívünk legmélyebb zugában rejlő érzelmek ünnepe. E napon emlékezünk meg azokról a csodálatos nőkről, akik minden napunkat szebbé és boldogabbá teszik. Köszönet minden ölelésért, minden bátorító szóért, és minden áldozatért, amit értünk hoztak. Legyen ez a nap tele szeretettel, hálával és sok-sok mosollyal! Mert az anyák a világ legszebb ajándékai, akiknek szeretete sosem hagy cserben minket. Ünnepeljük őket ma, és minden nap, hiszen ők a mi igazi hőseink!
Minden családnak megvannak a saját különleges hagyományai a karácsony ünnepén. Nálunk a december 24-e mindig egy varázslatos nap volt, amikor apám gondosan bepakolt minket, az öcsémet és engem, a Trabant hátsó ülésére. Ahogy évek teltek el, a Trabant helyét átvette a Zsiguli, majd később a Suzuki, de az út Budaörsre, a Nagymamához mindig ugyanaz maradt. Ott, a Nagyi otthonában, közösen díszítettük fel a karácsonyfát, amely már előre várta, hogy megkapja a színes díszeket. Gyermekként elfogadtuk, hogy a Jézuska sosem ér rá, hogy saját kezűleg díszítse a fát; ő csak az ajándékokat helyezi el a fa alatt. Ezt a mesét feltétel nélkül hittük, hiszen a gyerekek szívében a felnőttek szavai mindig varázslatot hordoztak. Így hát hármunk feladata volt, hogy a fát csillogó díszekkel és színes gömbökkel varázsoljuk ünnepivé. Különösen szerettem a Nagymama régi karácsonyi függőit, melyek Kassáról érkeztek, és amelyeket apám is hasonlóképpen csodált gyerekkorában. Az ő emlékeiben is ott ragyogott a fenyőfa körüli boldogság, amikor még hét testvér osztozott az ünnep örömeiben.
A kedvencem a papírangyal volt, ami talán a dédapám féltett kincseiből származik, egykoron a Fő utcai kis könyvkötészetükből, Kassán. Ez a gyönyörű barna hajú angyal hatalmas, fehér szárnyakkal büszkén terpeszkedett, és a mosolya olyan varázslatos volt, hogy szinte életre kelt. Alatta egy csillag helyezkedett el, amely erősebb kartonpapírból készült, de az időnyomai már kissé megviselték. Emellett ott voltak a hungarocell almák és körték, csodás festéssel, mintha csak a gyümölcsfák ágain ragyogtak volna. Az égők, hosszúkás, fehér gyertyák, sárgás fénnyel világítottak, s csiptetővel kellett a gallyakra erősíteni őket. Ezek a díszek nem csupán szépségükkel, hanem a múlt emlékével is megérintettek; amikor óvatosan a tenyerembe vettem őket, felidéztem azokat az embereket, akik valaha ugyanígy tartották őket. Így vált hagyománnyá, hogy a Nagymamánál közösen díszítettük fel a karácsonyfát. Az ünnepet mindig szép, terített asztal mellett, gyertyafényben ünnepeltük meg, majd együtt énekeltük a Mennyből az angyalt és a Pásztorok dalát, ami talán ugyanaz a dal, csak a második versszakban bukkannak fel a pásztorok. A hagyományos nóták sosem voltak az erősségeim, de a Kis karácsony, nagy karácsony mindig flottul ment, még akkor is, ha nyáron álomból felkeltettek, tudtam énekelni. Mindenkinek más és más, ez a lényeg...
