"S*** ügy" - Sainz a büntetésével kapcsolatban megosztotta gondolatait, és kockázatos lépésre szánta el magát egy újabb büntetés lehetőségével... | M4 Sport

Carlos Sainz Japánban több mint négymillió forintnak megfelelő pénzbírságot kapott a késése miatt. Most Bahreinben újabb büntetést kockáztatott, amikor a korábbi eseményekről osztotta meg véleményét...
Carlos Sainz gyomorpanaszokkal küzdött a múlt vasárnapi Japán Nagydíj előtt, ami miatt orvosi segítséget kellett kérnie, hogy gyógyszert kapjon. Az orvosi látogatás azonban időt rabolt tőle, és emiatt lekéste a futam előtti hivatalos ünnepséget. Az FIA szigorú szabályai szerint a versenyzőknek pontosan meg kell jelenniük a rajtrács elején, mielőtt elkezdődne a rendező ország himnuszának előadása. E szabályszegés nem ismer mentséget, hiszen a versenyzők felelőssége, hogy minden körülményt figyelembe vegyenek a pontos érkezés érdekében.
Sainzot a történtek után 20 ezer eurós bírsággal sújtották az FIA év elején módosított új viselkedési szabályzatára hivatkozva. Az összegből 10 ezer eurót, vagyis több mint 4 millió forintnak megfelelő összeget kellett befizetnie, a másik felét felfüggesztve kapta az év végéig. És ezzel egyébként még olcsón megúszta. Az új szabályok értelmében ugyanis a normál büntetés 60 ezer euró is lehetett volna, ám a bírók úgy ítélték meg, van enyhítő körülmény...
Sainz a résztvevője volt a Bahreini Nagydíj csütörtöki első hivatalos sajtótájékoztatójának, melyen a kapott büntetésére reagálva kicsúszott a száján egy szó, ami talán újabb büntetést vonhat maga után... "Én vagyok a legnagyobb híve a pontosságnak és annak, hogy bizonyos fokig úriemberek legyünk, pontosak, főleg a nemzeti himnusznál az itt lévő magas rangú emberekkel. Szóval én voltam az első, aki feltettem a kezem, és azt mondtam: bocsánat, késtem!"
Egy sajtótájékoztatóra nem illő kifejezést használt.
Tavaly két versenyzőt is 10 ezer euróra büntettek, mert csúnya szót használt a sajtótájékoztatókon. Max Verstappen és Charles Leclerc is kénytelen volt fizetni, előbbi közmunkát is kapott. Ők ugyanakkor ennél durvább kifejezést használtak.
Sainz a büntetése kapcsán még hozzátette: "Néha így megy ez. Tízezer euró öt másodperc késésért csalódást keltő. Remélem - és mindig ezt mondom -, valaki majd elmondja, hová folyik ez a tízezer euró, és azt mondják majd, hogy legalább jó ügyet szolgál. Kíváncsian várom, hogy hová kerül" - mondta a spanyol.
Miközben a Williams versenyzője tudatosan vállalta a kockázatot, hogy újabb büntetést kaphat, az M4 Sport munkatársa, Ujvári Máté óvatosabb megközelítést választott. A sajtótájékoztató második felében Oscar Piastrihoz fordult, hogy megtudja, mit gondol Lando Norris legutóbbi interjújáról, amelyben a brit versenyző megjegyezte, hogy "jófiúként" is lehet világbajnokságot nyerni. Máté felhívta a figyelmet arra, hogy nem idézheti szó szerint a McLaren versenyzőjét, aki többek között a "s**fej" kifejezést is használta. Piastri erre nevetve reagált: "Tisztázzuk ezt: téged is megbüntetnek, ha káromkodsz, vagy csak minket?"
Nem Ujvári Máté lesz az, aki kideríti ezt... Hogy Sainz szóválasztására hogyan reagál az FIA, az hamarosan kiderül.