Orosz mérnökök egy futurisztikus, sci-fi ihlette űrfegyver fejlesztésébe kezdtek, amely a galaxis távoli csatáiban játszhat majd döntő szerepet. Az újdonság nem csupán technológiai újításokat vonultat fel, hanem a jövőbeli űrháborúk drámai forgatókönyveit
Az Egyesült Államok, Oroszország és Kína között kibontakozó új fegyverkezési verseny 2024-re már az űr határait is elérte. Bár a nemzetközi egyezmények világosan tiltják az űrbéli hadviselést, Moszkva titokban elkezdett tesztelni egy innovatív eszközt, amely az amerikai elemzők szerint egy nukleáris robbantás révén képes lenne több ezer, a Föld körül keringő műholdat semlegesíteni. Az orosz fejlesztések mellett azonban más országok is fokozottan dolgoznak műholdak elleni rendszereik tökéletesítésén, jelezve, hogy ez a verseny nem csupán Oroszországra korlátozódik.
Még az év kezdetén történt, hogy Michael Turner, az amerikai Képviselőház Hírszerzési Bizottságának elnöke figyelmeztetett: Oroszország egy új műholdromboló fegyver kifejlesztésén dolgozik. E figyelmeztetéssel nem sokkal később a Fehér Ház is megerősítette a bizottság elnökének aggodalmait.
Egy hét elteltével, miután az amerikai kijelentések óriási felháborodást váltottak ki, Vlagyimir Putyin orosz elnök határozottan elutasította ezeket az állításokat. Kijelentette, hogy "kategorikusan ellenzi a nukleáris fegyverek űrbe telepítését", és sürgette, hogy minden állam ratifikálja a már létező, az ilyen lépéseket tiltanak hivatott szerződéseket. Putyin nyilatkozata után két hónappal, áprilisban Japán és az Egyesült Államok előterjesztette az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé azt a javaslatot, amely a 57 éve hatályban lévő szerződés megerősítésére irányult. Oroszország azonban vétót emelt a javaslat ellen, ezzel ellentmondva saját korábbi megnyilatkozásainak.
A ENSZ BT ülése után, május 17-én az oroszországi, pleszecki űrrepülőtérről felbocsátottak egy ismeretlen célú katonai műholdat, amelyet az oroszok Kozmosz-2576-nak kereszteltek. A Szojuz hordozórakétával pályára állított rejtélyes eszközt tanulmányozva az amerikai szakértők pedig súlyos megállapítást tettek: a Kozmosz-2576 valószínűleg egy olyan új műhold prototípusa lehet, amelynek célja más szatellitek kiiktatása. A szakértők szerint
A múltban Egyesült Államok, és a Szovjetunió is "eljátszott" az ötlettel, hogy úgy semlegesítse a fő rivális műholdjait, hogy egy nukleáris robbantást hajt végre alacsony földkörüli pályán. A hidegháború éveiben a két nagyhatalom több tesztrobbantást is elvégzett annak érdekében, hogy ezt az elméletet a gyakorlatban is kipróbálják. Az egyik ilyen volt amerikai részről az Argus-projekt 1958-ban. A kísérlet során 6 atomtöltetet robbantottak fel alacsony, fölkörüli pályán az Atlanti-óceán déli része felett, mert akkoriban azt állították, hogy a magaslégköri robbantás védpajzsként funkcionálhat egy esetleges szovjet rakétaeső ellen. A Szovjetunió pedig 5, ezekhez hasonló, magaslégköri nukleáris robbantást hajtott végre egy kazahsztáni kilővőállomásról 1961-62-ben.
Az űrben végzett nukleáris kísérletek csúcspontját az 1960-as évek elején érték el, és ezek közül kiemelkedett az amerikaiak által végrehajtott Starfish Prime-hadművelet. 1962. július 9-én a Thor rakéta egy másfél megatonnás atombombát indított az űrbe a Hawáihoz 1500 kilométerre nyugatra található Johnstone-atollról. A robbanás 400 kilométeres magasságban történt, közel ahhoz a távolsághoz, ahol a Nemzetközi Űrállomás kering a Föld fölött. Míg a szigeteken éjszaka volt, a nukleáris detonáció által keltett ragyogás – amely a sarki fényhez hasonló látványt nyújtott – Honoluluból, Hawaii fővárosából is jól látható volt, és körülbelül tizenöt percen át tartott.
A robbantás áramkimaradásokat okozott, megrongálta az áram- és telefonhálózatot a Hawaii-szigeteken, és fél tucat műholdat, köztük az Arielt - az első brit műholdat - és egy szovjet szatellitet is kiütött. Emellett olyan sugárzási övet hozott létre a Föld körül, amelynek eloszlása hónapokig tartott. Ebben az időben a szovjetek a hasonló tesztrobbantásokat a szárazföld felett hajtották végre, de sokkal pusztítóbb eredménnyel.
Amikor a detonáció lakott terület felett történt, az áram- és telefonhálózatok antennaként befogták az elektromágneses sugárzást, és több ezer amperes impulzusokat generáltak. A vezetékek, a biztosítékok és a túlfeszültségvédők kiégtek. A befogott feszültség meg sem állt egészen a kazah fővárost árammal ellátó karagandi erőműig, ahol ennek nyomán tűz ütött ki, és a létesítmény nagy része leégett.
Amikor a Szovjetunió 1962-ben utoljára végrehajtott egy ilyen tesztet, mindössze 24 műhold keringett a Föld körül. Azóta azonban a helyzet drámaian megváltozott: ma már több mint 10 ezer szatellit található az űrben. Bár sok közülük katonai célokat szolgál, a többség polgári alkalmazásokra – például kommunikációra, meteorológiai megfigyelésekre és GPS-szolgáltatásokra – van kifejlesztve. Az internet működése is részben a műholdas kapcsolatokra támaszkodik, és a bankok, tőzsdék működése is a szatellitekről érkező precíz időjelek révén biztosított. Ezen kívül az autók navigációs rendszerei is szorosan összekapcsolódnak e technológiával. Egy nukleáris robbantás az űrben pedig felmérhetetlen mértékű károkat okozna ezekben a létfontosságú rendszerekben.
Egyes katonai műholdak jellemzően árnyékolással védettek, azaz sugárzás elleni védelemmel vannak ellátva. Ezzel szemben a legtöbb polgári műhold rendkívül érzékeny a nagyenergiájú sugárzásra, mivel az árnyékolásuk túl költséges lenne, és jelentősen megnövelné a súlyukat. Az atomrobbantások során keletkező sugárzás először a napelemekben található félvezetőket károsíthatja, ami a műholdak energiaellátásának megszűnését eredményezné. Ezen túlmenően egy ilyen támadás a navigációs és tájékozódási rendszereket is hátrányosan érintheti, hiszen a sugárzás az optikai berendezések működését is zavarhatja.
A Kubai-rakétaválság idején, 1962. október 22-én végrehajtott szovjet kísérlet rávilágított arra, hogy egy űrbeli atomrobbanás katasztrofális következményekkel járhat a földi életre nézve is. Egy támadó ország csak ellenséges területek felett végezhet hasonló akciót, de még így is fennáll a veszély, hogy saját területén is hatalmas rombolást okoz. Ennek következtében nem valószínű, hogy bármelyik állam komolyan mérlegelné egy ilyen fegyver bevetését háborús körülmények között. Ugyanakkor számos alternatíva létezik, amelyeket a felek figyelembe vehetnek.
A műholdak semlegesítésének van kifinomultabb változata is, mint egy űrbéli atomrobbantás. A hadseregek inkább olyan katonai műholdakat terveznek, amelyek precíziós akciókat képesek végrehajtani. Máshogyan fogalmazva: atomtöltetek nélkül is képesek működésképtelenné tenni szatelliteket.
Az egyik módszer, amit alkalmaznak, az a kamikaze stílusú belövése egy másik űreszköznek. Ezt a gyakorlatot Kína és Oroszország is kipróbálta: Kína 2017-ben, míg Oroszország 2021-ben hajtott végre ilyen "tudományos" célú műveleteket, amikor saját műholdjaikat semmisítették meg. Ezek a hadgyakorlatok olyan hatalmas mennyiségű űrszemetet generáltak, hogy a Nemzetközi Űrállomásnak azóta is folyamatosan manővereznie kell, hogy elkerülje a hátrahagyott törmelékeket.
Az amerikai és kínai hadsereg már hosszú évek óta fejleszti és üzemelteti a robotizált, manőverezhető, valamint visszahozható űrhajókat, melyek küldetései tipikusan hónapokig tartanak a Föld körüli pályán. Ezek a hosszú távú missziók sosem kapnak egyértelmű magyarázatot, de mivel katonai eszközökről van szó, nem nehéz elképzelni, hogy valamilyen új hadviselési technológiát próbálnak ki. Az ilyen titokzatos projektek mögött valószínűleg a jövő háborúinak új formáit keresik, amelyeket a világűrben is alkalmazhatnak.
Amennyiben a vizsgált tesztek a korábban említett elektromágneses impulzusokat kibocsátó műholdakkal foglalkoznak, úgy az új orosz űreszköz feltételezett nukleáris rakományának célja is világosabbá válik. Azok a műholdak, amelyek kisülésekkel operálnak, jelentős energiaforrást igényelnek. Mivel a napelemek nem képesek elegendő energiát biztosítani ehhez,
Ha egy konfliktus űrfegyverek bevetéséig fajulna, az Egyesült Államok legértékesebb célpontjai a kémműholdjai lennének. Ezek a Hubble-teleszkóphoz hasonló eszközök, de nem az űrt, hanem a földfelszínt pásztázzák. Általában kettő van belőlük szolgálatban, és olyan pályán keringenek, amely lehetővé teszi számukra, hogy az egész földgolyó fölött elhaladjanak. Az orosz hírszerző szolgálatok pontosan tudják, hogy mikor repülnek át az egyes területek felett, és fordítva, az USA Űrhadereje (Space Forces) is figyelemmel kíséri az orosz megfelelőket -- számolt be az El País.
