A serleg (kupa) elszámolása a versenyrendszer keretein belül egy izgalmas és összetett folyamat, amely a versenyek során összegyűjtött pontok és eredmények nyomon követésére épül. A célja, hogy méltányosan tükrözze a résztvevők teljesítményét és hozzájáru
Csak hazánkban játszott szellemi (ágazati értéktárban felvett) játékot megőrző szövetség (egyesület) évente versenyrendszert működtet. A versenyrendszer 8-10 versenyt tartalmaz, amelyből a szövetség egy-egy tagszervezete 1-2 versenyt önállóan rendez. A versenyző részvétele előtt, a tagszervezetén keresztül, a játéklehetőségért díjat fizet. Továbbá a versenyző a versenyen regisztrációs díjat fizet, amelynek költségen felüli részét a tagszervezet befizeti a szövetségnek, illetve tagsági díjat fizet versenyzői létszámához illeszkedve. A rendező tagszervezet - általában - 3000 forint alatti értékű kupát (serleget) kap térítésmentesen a szövetségtől, amivel az első vagy az 1-3. helyezetteket díjazzák. A versenyző az év alatt más-más tagszervezet által rendezett versenyen is nyerhet, így évente több versenyen kaphat kupát (serleget). A versenyrendszeren túl a szövetség nyílt versenyt is rendez. Bárki számára elérhető versenyen résztvevők csak regisztrációs díjat fizetnek, a díjazás a fentiek szerint valósul meg. Mi a helyes eljárás a szövetség, a tagszervezet esetében az szja és más járulék megállapításánál és fizetésénél?