Spórolás szlovák stílusban: a kormány a saját zsebszipolyozásának megfékezésére törekszik, miközben a lakosság pénztárcájába nyúlva próbálja pótolni a hiányosságokat.
Az elmúlt évek felelőtlen pénzszórása meghozta az eredményét. Az államháztartási hiány olyan mértékeket öltött, hogy Szlovákiát a "görög út", valamint az államcsőd fenyegette. Bár a 2023-as parlamenti választást követően a jóléti csomagjairól ismert, "szívvel-lélekkel szociáldemokrata" Robert Fico (Smer) alakított kormányt, az elszabadult deficit felett ő sem hunyhatott szemet. Így a szlovák közbeszéd egyik leggyakrabban használt kifejezése a konszolidáció lett, amely szükségességét Fico az országot nagyjából hat hónapig irányító Ódor Lajos, valamint az atombombáiról ismert Igor Matovič számlájára írja. Azt azonban rendszeresen elfelejti megemlíteni, hogy a második nagy állami spórolás és a két említett úriember kormányzása között eltelt években az általa vezetett kabinetek irányították Szlovákiát.
Annak ellenére, hogy Robert Fico már hivatalba lépése előtt jól tudta, üres a kassza, nehezen vetkőzte le a régi reflexeket. Miután 2023 végén jóváhagyta a mindenkinek járó energiatámogatás folytatását, 2024 első felében is folytatta az adakozást. A kormánypárti képviselők áldásukat adták a nyugdíjtörvény módosítására, amely értelmében az elmúlt hetekben minden arra jogosult állampolgárnak kézbesítették a 13. nyugdíjat. A lehetőségekhez mérten igencsak bőkezűre sikeredett juttatás okozta kritikahullám, valamint a hathatós európai uniós nyomásgyakorlás miatt a következő hónapokban a miniszterelnök igyekezett visszafogni magát.