Donald Trump megjelenése stratégiai sokkot váltott ki, hiszen alapjaiban rengette meg a Nyugat 80 éve stabilnak tűnő hatalmi struktúráját.
A Trump-adminisztráció számos engedményt tett Moszkva számára, anélkül hogy Putyinnak bármilyen ellenértéket kellett volna adnia. Ez a helyzet azt eredményezi, hogy az orosz fél nem érzi magát kényszerítve arra, hogy valódi előrelépéseket tegyen a háború lezárását célzó tárgyalások során. Csiki Varga Tamás biztonságpolitikai szakértő szerint az Orbán-kormány is kedvező pozícióba kerülhet az új geopolitikai környezetben. Interjú.
Az utóbbi másfél hét eseményei látszólag komoly kihívások elé állították az észak-atlanti együttműködést, valamint Ukrajna helyzetét is. Ön is osztja ezt a véleményt?
Mindenképpen úgy látom, hogy ezek a legfrissebb események – kezdve Trump és Putyin első nyilvános egyeztetésétől a Müncheni Biztonsági Konferencián, egészen az amerikai-orosz tárgyalások keddi kezdetéig – olyan stratégiai sokkot jelentenek, mint amilyet a 2022-es orosz invázió is kiváltott. A különbség csupán annyi, hogy Európa biztonságára ezek a fejlemények sokkal közvetlenebb és zavaróbb hatást gyakorolnak. Az eddig stabilnak vélt architektúra, amely köré a gondolkodásunk épült, napról napra újabb repedésekre bukkant. Ezek a változások nemcsak Ukrajnához és a NATO-hoz köthetők, hanem különösen Donald Trump hatalomra kerüléséhez is. Úgy tűnik, hogy véget ér az a több mint nyolcvan éve tartó észak-atlanti együttműködés, amely a kontinens biztonságát garantálta, és amely a felek közötti bizalomra épült, még ha voltak is nézeteltérések. Hosszú időn keresztül a Nyugatot egy egységes hatalmi pólusként kezeltük, ám a müncheni események után ez a felfogás megingott. Az elmúlt évtizedek összetartása komoly csapást kapott az új amerikai kormányzat részéről, és a bizalom, amely ennek az együttműködésnek az alapját képezte, legalább négy évre megrendült.
Feltételezhető-e, hogy Európa és Ukrajna felelőssé tehető azért, mert Trumpba helyezték bizalmukat, figyelembe véve, hogy számos jel utalt arra, hogy ő hajlandó más előnyökért feláldozni szövetségesei érdekeit?
Jelenleg nem zárnám le az ukrán helyzetet Trump e heti megnyilvánulásai miatt. Érdemes megvárni, hogy a tárgyalások nem terelődnek-e valamilyen konstruktívabb irányba. Ukrajnának nem igazán volt más választása, hiszen erősen támaszkodik az amerikai támogatásra, különösen a NATO által biztosított légi és műholdas hírszerzésre, valamint a valós idejű információcserére. Európa viszont elmulasztotta, hogy önálló, életképes koncepciót dolgozzon ki az európai védelem és az orosz-ukrán konfliktus kapcsán. A Biden-adminisztráció 3-4 év haladékot adott arra, hogy átértékeljük a transzatlanti kapcsolatokat és a NATO működését, de ez nem váltott ki elég sürgető reakciót, pedig a szakértők már a 2010-es évek közepétől figyelmeztettek arra, hogy az Egyesült Államok fokozatosan elfordul Európától. Habár kevesen számítottak ilyen drámai változásra, az ukrajnai háború elmúlt három éve lehetőséget adott volna arra, hogy felkészültebben reagáljunk a helyzetre. Ennek egyik fő oka, hogy Európa beleszokott a béke állapotába, és nem nézett szembe azzal, hogy a biztonságért néha aktívan tenni kell.
Elérkezett az új korszak, és a Kremlben már hűtik a pezsgőt Donald Trump neve hallatán.
Miközben a világ figyelme az ukrajnai háborúra irányult, a múlt héten úgy tűnt, mintha egy egészen új dimenzióba léptünk volna: az Egyesült Államok Oroszország felé tett nyitása, amely a moszkvai elszigeteltség oldásának első lépéseihez vezethet.
Kezdetektől fogva nehezen tudtuk meghatározni, hogy Donald Trump által sürgetett béketárgyalások előkészítési folyamata során felmerülő, racionálisnak tűnő elemek milyen módon hatnak a politikai rendszerre. Amikor valaki az Egyesült Államok részéről értelmezhető megnyilvánulásokat tesz, az inkább kivételnek számít, mintsem normának. Például Trump, aki orosz dezinformációs elemeket felhasználva azt állítja, hogy Zelenszkij diktátorként irányítja Ukrajnát, és ő a felelős a háború kitöréséért, ez a helyzet még inkább feszültséget generál. Trumpnak, aki rendkívül erős kultuszra tett szert és az Egyesült Államok elnöke, az egész adminisztrációja csak bólogat ennek hallatán. A múlt heti európai tárgyalások során tapasztaltak, különösen Pete Hegseth kijelentései, amelyek már Münchent megelőzően arra utaltak, hogy az Egyesült Államok elengedi Ukrajna NATO-tagságát és a békefenntartók küldését, két fontos tárgyalási eszközt is eldobtak, anélkül, hogy bármit is kaptak volna cserébe. Ez nem volt kedvező jel, még ha szakmai szempontból érvelni tudnék is mindkét döntés mellett. Az elmúlt két év során én is azt képviseltem, hogy Ukrajna NATO-tagsága a jelenlegi körülmények között nem reális lehetőség, de mégis lényeges fenntartani ezt a kérdést, mivel potenciális tárgyalási alapként szolgálhat.
Rijádban egyértelművé váltak azok a megfontolások, amelyek Oroszország felé irányuló közeledés mögött húzódnak.
Az Egyesült Államokban egyre erősebb a vágy, hogy távol maradjanak a háború bonyodalmaitól, és ezt a szándékot a béke irányába tett lépésekkel próbálják keretezni, hangsúlyozva, hogy a konfliktust le kell zárni. A fegyvereladások folytatása kérdésessé vált, hiszen a Trump-kormány arra fókuszál, hogy Ukrajna támogatását egyfajta megtérülő befektetésként kezelje. Ennek érdekében Kijevnek vagy Európának kellene állnia a számlát, cserébe pedig az amerikaiak hozzáférést kérnek Ukrajna ásványkincseihez és más gazdasági erőforrásaihoz. Az ukrán biztonsági garanciák, pénzügyi támogatások és az újjáépítési költségek terhe pedig Európára hárulna. Ez a helyzet komoly kihívások elé állítja a partnereket, akiknek nehéz lesz megtalálniuk a megfelelő válaszokat. Egy másik szempont, hogy az Egyesült Államok geopolitikai érdekei miatt a figyelmét a Kínával való rivalizálás irányába kívánja terelni. Az amerikai-orosz egyeztetések, amelyek Kijev és Európa feje fölött zajlanak, rejtélyes célokat szolgálhatnak: vajon Washington valóban meg akarja-e gyengíteni Oroszország és Kína kapcsolatát, vagy csupán gazdasági haszonszerzés és költségcsökkentés áll a háttérben. Kérdéseim vannak azzal kapcsolatban, hogy Oroszország valóban leválasztható-e Kínáról, de ez a remény továbbra is mozgatja az amerikai döntéshozókat. Ezen túlmenően, az Egyesült Államok igyekszik elkerülni az opportunista agresszió lehetőségét. Ez azt jelenti, hogy Kína, például Tajvan ellen, és Oroszország, Európában, közösen katonai agressziót követhet el, kihasználva, hogy ezzel lekötnék az amerikai erőforrásokat, legyenek azok politikai, gazdasági vagy katonai jellegűek. Amerika célja, hogy elkerülje a két nukleáris nagyhatalommal való párhuzamos konfrontálódást, miközben Irán és Észak-Korea is a háttérben mozog. Eddig azt gondoltuk, hogy az ukrajnai háború révén az amerikaiak képesek lesznek morzsolni Oroszország katonai erejét. De egy másik lehetőség is felmerülhet: ha Moszkvát meggyőzzük a kulturált viselkedésről, és Európa megerősíti magát annyira, hogy képes legyen saját biztonsági kihívásait kezelni.
Az orosz-amerikai tárgyalások lezárultak, és a Kreml újabb követelést fogalmazott meg.
Mi lehetett az oka, hogy Moszkva sürgősen beleegyezett az Egyesült Államokkal folytatott tárgyalások gyors megkezdésébe? Valóban szüksége volt a háború mielőbbi lezárására Ukrajnában?
Sokan, különösen Ukrajna vonatkozásában, hajlamosak azt hinni, hogy Oroszországot a gazdasági nehézségek vagy a katonai veszteségek kényszerítik a tárgyalásokra. Ugyan valóban súlyos veszteségeket könyvelhetnek el, és a gazdaságuk is recseg-ropog, a helyzet mégis azt mutatja, hogy az orosz haderő és gazdaság működése legalább az év végéig fenntarthatónak tűnik. Ezért Oroszország nem kerül olyan helyzetbe, hogy sürgősen, egy hét leforgása alatt, a semmiből kezdjen tárgyalásokba. Az Egyesült Államok különböző erős gesztusokat tett, amellyel lényegében feloldotta Oroszország elszigeteltségét, és több engedményt is kínált anélkül, hogy Moszkvának bármilyen kompenzációt kellett volna nyújtania. Így Oroszországot nem hajtja semmi arra, hogy sürgősen eredményt érjen el a háború lezárását célzó tárgyalásokon. Hosszú hónapokig folytathatják a tárgyalásokat, miközben a katonai akciók Ukrajna ellen továbbra is zajlanak.
Sokan úgy vélik, hogy Trump csupán a harcok lezárására törekszik, de valójában azzal a kockázattal játszik, hogy a békés megoldás terhe Európára hárul. Az ő célja, hogy olyan megállapodást kössön, amelyet könnyen elérhet, de ennek következményei a kontinensre nehezednek.
A békekötés lehetősége jelenleg nem tűnik túl valószínűnek ebben a helyzetben. Az első lépés talán az lenne, ha sikerülne legalább egy fegyverszünetet elérni, ami már önmagában is jelentős eredmény lenne, figyelembe véve, hogy az orosz fél jelenleg nem mutat nagy érdeklődést ebben a kérdésben. Ahhoz, hogy tartós békemegállapodás születhessen, alapvető feltételeknek kellene teljesülniük. Például elengedhetetlen, hogy Ukrajna részt vegyen a tárgyalásokon, és érdemben foglalkozzon a területi vitákkal, nem csupán annyival, hogy "minden el van véve, de legalább életben maradt". Az oroszok számára fontos lenne, hogy elérjék egy Trump és Putin közötti csúcstalálkozót, ami után az amerikaiakat is kiszoríthatnák a folyamatból. Innentől kezdve már csak az ukránokkal és az európai hatalmakkal kellene szembenézniük, akik között a nézeteltérések és a bizonytalanságok miatt nehezebb lenne egységes álláspontot kialakítani. Ez a forgatókönyv azt eredményezheti, hogy a háború a jelenlegi formájában továbbra is húzódik, és Moszkva számára akár a konfliktus befagyasztása is megfelelő megoldás lehet, anélkül, hogy tényleges békekötésre lenne szükség.
Ön szerint milyen irányvonalon haladhatnak tovább a rijádi amerikai-orosz tárgyalások?
A következő téma, amely a közeljövőben valószínűleg napirendre kerül, a szankciók kérdése lesz. Az orosz fél számára ez kiemelkedően fontos, még akkor is, ha a nemzetközi közvélemény megosztott abban, hogy a nyugati szankciók valóban megingatták-e az orosz gazdaság alapjait. Külön öröm lenne számukra, ha Trump közbenjárásával legalább az Egyesült Államok által bevezetett szankciókat sikerülne visszavonni. Hasonlóan, az európai országokat is lehetne nyomás alá helyezni azzal, hogy ha részt akarnak venni a tárgyalásokon, akkor előbb valamilyen engedményt kellene tenniük, egyfajta jó szándék kifejezéseként. Nem szabad elfelejteni, hogy az EU-s szankciók megújítása hat havonta konszenzuskényszert igényel, és elképzelhető, hogy Szlovákia, Magyarország és néhány más, Oroszország iránt kedvezőbb álláspontot képviselő ország blokkolja a szankciókat, anélkül, hogy Európa bármiféle előnyhöz jutna.
Szijjártó Péter büszkén számolt be arról, hogy megakadályozta orosz egyének szankcionálását az Európai Unió keretein belül.
Nyilvánvaló, hogy a Trump-adminisztráció célja az Európai Unió destabilizálása, hasonlóan ahhoz, ahogy Moszkva is próbálkozik ezzel. Ezt a szándékot a különböző illiberális kormányok és a növekvő szélsőjobboldali pártok támogatása révén kívánják megvalósítani.
Ez a helyzet elsőre teljesen érthetőnek tűnhet, de nem tudom megerősíteni vagy cáfolni, hogy a Trump-kormányzatnak van-e ilyen szándéka. Azonban, ha visszagondolunk Trump előző négyéves elnöki ciklusára és az Európai Unióval folytatott tárgyalásaira, valamint a mostani gazdasági lépéseire, világossá válik, hogy a techipar vezetői, akik körülötte mozognak, valószínűleg olyan stratégiát keresnek, amely megkönnyíti az amerikai nagyvállalatok helyzetét. Ha az EU helyett egy széthúzó, konszenzust nem találó európai államokkal kellene tárgyalni, az sokkal inkább kedvezne az amerikai érdekeknek, hiszen így könnyebben sarokba lehetne szorítani az egyes európai hatalmakat. Ez a megközelítés jól illeszkedik abba a tranzaktív politikai filozófiába, amely szerint az Egyesült Államok elhagyja a korábbi szabályalapú világrendet, és a megszokott szövetségi kereteket. Az USA továbbra is a legerősebb szereplő a gazdasági és katonai színtéren, így Trumpék számára racionális lépés lehet, ha ezt a stratégiát az európaiakra is ráerőltetik. Ráadásul tudjuk, hogy Trump nem éppen baráti érzelmeket táplál az EU-val és annak vezetőivel szemben, akik az elmúlt évben a demokrata elnökjelöltnek szurkoltak, ami tovább fokozza a feszültséget a két fél között.
Milliárdos bogarak Donald Trump fülében: egy különös történet, ahol a gazdasági hatalom és a természet furcsa találkozása elevenedik meg. Képzeljük el, ahogy a rovarok világában a milliárdosok életét élik, mindennapjaikat a luxus és a hatalom körül forgatva, miközben Trump fülébe suttognak titkos terveket és stratégiákat. Ezek a bogarak nemcsak a gazdaságot formálják, hanem egyben szimbolizálják a modern világ kihívásait és a hatalom természetét is. Ki tudja, talán a jövő politikai játszmáit a legkisebbek irányítják?
Milyen előnyöket kínál a Trump-párti magyar kormánynak az amerikai-orosz közeledés és az ukrajnai háború amerikaiak által elképzelt lezárása?
Nyilván előny lehet, hogy identitáspolitikai vonatkozásban végre van egy olyan világpolitikai szereplő, aki nagyon hasonló dolgokat mond, mint a magyar kormányfő. Közös platformokat lehet építeni a hasonló ideológiát képviselő csoportokkal Európában, lásd Patrióták, szélsőjobb és egyebek. Ugyanilyen haszon az, hogy ebből az egymásra találásból eredően végre nem piszkál minket az amerikai kormányzat a különböző viselt dolgaink miatt. Még ha ezzel nem értek el semmit akkor sem, amikor Obama volt, akkor sem, amikor Biden volt hatalmon, de hát akkor is, legalább nem piszkálnak. Jó lesz a kormánynak, hogy nincs itt egy amerikai nagykövet, aki időnként belemorfondíroz valamit a magyar sajtó fülébe, és akkor azon tud az ellenzék pörögni.
Az elmúlt hét világpolitikai fejleményei leértékelik-e az Ukrajna által a háború elmúlt három évében hozott áldozatokat?
Ha abból indulunk ki, hogy nem látszik még a konfliktus rendezésének tényleges esélye, akkor vissza kell utalnom arra, hogy Moszkva azt tervezte, hogy Ukrajna már az invázió első hetében megszűnik szuverén államnak lenni, az ukrán népet visszahajtogatják az orosz érdekszférába, lesz egy bábkormány és egy katonai megszállás, és további területeket leszakítanak maguknak az oroszok. Ehhez képest ebből elég sok mindent sikerült megakadályozni eddig, és minden olyan terület, ami nem került orosz fennhatóság alá, és ott mondjuk nem irtják ki, nem telepítik ki az ukránokat, nincsenek átnevelő központok, nem szűrik ideológiailag őket és így tovább, tehát nincs orosz hatalom alá hajtva, az mind nyereség Ukrajna számára. Moszkva szándékaihoz képest tehát Ukrajna még mindig egész jól áll. Azt azonban nehéz megjósolni, hogy Európával karöltve sikerül-e megtartania ezt az eredményt.
Csiki Varga Tamás
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének vezető munkatársa. Fő kutatási fókusza az európai államok védelmi politikájának elemzése, valamint a NATO szerepe és hatása a kontinens biztonsági stratégiáira.
