Szijjártó Péter figyelmeztetett: az emberiség egy komoly harmadik világháborús fenyegetéssel néz szembe (videó)

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az ENSZ fenntartható fejlődésről szóló magas szintű politikai fóruma előtt kiemelte, hogy amikor a világszervezet néhány évvel ezelőtt elfogadta az erre vonatkozó célkitűzéseit, akkor nem volt világháborús veszélyhelyzet.

"Fontos, hogy megértsük és értékeljük az elmúlt évek során végzett munkát a gazdaságfejlesztés, az oktatás és az egészségügy terén, valamint a tiszta ivóvízhez való hozzáférés javításában világszerte. Ezek mind elengedhetetlen lépések, melyekről számot kell adnunk. Ugyanakkor nem szabad elfelejtenünk, hogy az ENSZ 80. évfordulója kapcsán most különösen fontos feladata van: megakadályozni a harmadik világháború kitörésének veszélyét."

- folytatta.

"Ha nem sikerül kezelni a világ különböző területein fennálló biztonsági kihívásokat és válságokat, például az ukrajnai háborút, amely közvetlen szomszédságunkban zajlik, akkor a világ egy rendkívül súlyos harmadik világháborús fenyegetéssel nézhet szembe" - fogalmazott.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy

"Fontos, hogy elgondolkodjunk azon, mennyi lehetőségtől fosztotta meg a közép-európai térséget az Ukrajnában zajló konfliktus az elmúlt évek során. Mi, magyarok, akik semmilyen felelősséggel nem tartozunk az ukrajnai eseményekért (...), milyen súlyos következményekkel szembesültünk egy olyan háború miatt, amelyhez nem is kapcsolódunk." - hangsúlyozta.

"Tehát mindaddig, amíg a világon háborúk zajlanak, mindaddig, amíg a világ nagyon durva harmadik világháborús kockázattal néz szembe, egészen egyszerűen nem tudunk nyugodt, kiszámítható, előrelátható gazdasági fejlődésről beszélni" - jegyezte meg.

Related posts